Mészöly: Nem nyugodtunk meg, éhes a csapat a sikerre

Szombaton este hattól a Mezőkövesdet fogadja Sopronban a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 23. játéknapján.
 
 
 
 
 

Mészöly: Nem nyugodtunk meg, éhes a csapat a sikerre

Szombaton este hattól a Mezőkövesdet fogadja Sopronban a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 23. játéknapján.

Szombaton 18 órától a Mezőkövesd csapatát fogadja soproni albérletében a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 24. játéknapján. A háromhetes válogatott szünet a szombathelyieknek kicsit rövidebb volt, hiszen az első héten játszották Vasas elleni elmaradt meccset, amelyet idegenben 3-2-re megnyertek a zöld-fehérek, így feljöttek a tabella hatodik helyére. A Haladás vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunk nyilatkozott a hetedik helyezett Mezőkövesd elleni összecsapás előtt.

- Kicsit speciális helyzetben voltunk, hiszen az elmaradt Vasas elleni mérkőzésünket a válogatott szünet első hetében játszottuk, és ezzel talán jobban ritmusban maradtunk – kezdte Mészöly Géza. A múlt héten a Sopron ellen játszottunk felkészülési mérkőzést, hogy ne zökkenjenek ki a játékosok, tartsuk az ütemet. Természetesen jó hangulatban zajlottak ezek a napok, és érzem a csapaton, hogy éhes a sikerre, nem nyugodott meg, és nem hátradőlve, lekezelően várja a Mezőkövesd elleni mérkőzést.

- Felkészült, technikás és egyénileg nagyon képzett játékosok alkotják az ellenfelünket – folytatta a Hali trénere. - Igaz ez szinte az egész támadószekcióra: Veszelinovics, Kink, Strestík, vagy akár Molnár Gábor is olyan játékerőt képvisel, amivel egyedül is el tud dönteni egy meccset. Ezekre a játékosokra nagyon kell figyelnünk. A Mezőkövesd a meccsein nagyon sok helyzetet alakít ki, ami mindenképp figyelemreméltó, ezért fontos lesz, hogy ne adjunk sok lehetőséget az ellenfélnek.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Polgár, Wils, Jagodics, Devecseri – Kovács L., Iszlai, Jancsó – Rácz, Williams, Hidvégi.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!