Elverték a Halit Debrecenben

 
 
 
 
 

Elverték a Halit Debrecenben

Nagyon bekezdett a találkozó elején a Debrecen, Handzic rögtön az első percben helyzetbe került, de előbb Király volt résen, majd nem sokkal később 10 méterről mellé tüzelt. Az első percekben egyértelműen a hazaiak uralták és dominálták a meccset, a szombathelyieknek állniuk kellett a rohamokat, és csak elvétve tudták megtartani a labdát. A 15. percben aztán góllá érett a debreceniek fölénye: rövid passzos szép összjáték után a hazaiak teljesen mattolták a Hali védelmét, Handzicnak szinte csak az üres kapuba kellett passzolnia 10 méterről. (1-0)

Két perccel később növelhette volna előnyét a DVSC, ám Szatmári szöglet utáni fejesét Király bravúrral fölé tolta. Szépen-lassan kijött a szorításból a vendégcsapat, de minden bizonnyal az egész stadiont meglepte, hogy a 22. percben rögtön az egyenlítés is összejött: egy kipattanó labda Jovanovicsról David Williams elé került, az ausztrál csatár nem sokat teketóriázott, 20 méterről kapásból a hosszú alsóba bombázott. (1-1)

Sokáig azonban nem örülhettek a szombathelyiek, ugyanis két perccel az egyenlítés után Iszlai veszített labdát a saját térfelén, majd Filip a bal oldalon felfutó Holman Dávidhoz passzolt, aki 12 méterről a rövid sarokba passzolt (2-1). Bő félóra játék után növelte előnyét a Debrecen: Holman 20 méteres sistergős bombája a levegőben kacsázva Király kezei között a felsőléc segítségével a kapuban kötött ki (3-1).

A második félidő elején többet birtokolta a labdát a Haladás, ami nem volt meglepő a kétgólos hátrány tudatában. A hazaiaknak már nem volt sürgős, visszaálltak arra várva, hogy hibázzanak a szombathelyi játékosok. Az 55. percben Rácz vezette keresztbe a labdát bal oldalról betörve tizenhatos előterében, majd lövésre vállalkozott, de Danilovics vetődve fogta a labdát. A 61. percben aztán szinte semmiből a negyedik találatát is meglőtte a DVSC: Danilovics kirúgását Bosnjak röviden csúsztatta haza, a labdára Könyves csapott le, aki a kimozduló Király mellett a hosszúba lőtt (4-1).

A DVSC nem elégedett meg a háromgólos vezetéssel, a 68. percben Könyves cselezte magát nagy helyzetbe, de 15 méterről kapu mellé lőtt. Öt perccel később a Hali is életjelet adott: Mészáros 18 méterről elvégzett szabadrúgása nem sokkal ment fölé. A 84. minutumban ismét Mészáros veszélyeztetett, de éles szögből leadott próbálkozását hárította Danilovics. A hajrában aztán a csereként beálló Tóth Máté szépített a Haladásból: a fiatal középpályás Halmosi bal oldali beadását egy átvétel után 15 méterről félmagasan a hosszúba bombázta (4-2).

 
 
  • 7Tila2017április23.19:28ÚjVálasz

    Szurkoló- és sporttársak!
    Tessék csak elolvasni a mai N. sportban Csertői A. nyilatkozatát. Ő a kiesés rémétől fenyegetettnek érzi csapatát! Pedig ..., mindössze egy ponttal van kevesebbjük, mint nekünk. Két-három sikertelen meccsel nagyokat lehet ám liftezni. Szóval legyünk reálisak. Ne a nemzetközi kupa legyen a cél, hanem a biztos megmaradás.

     
  • 6sala12017április23.12:37ÚjVálasz

    Már az első félidőben is gyengék voltunk, de a harmadik, egyébként potyagól, végleg eldöntötte a meccset !

     
  • 5realista2017április23.11:55ÚjVálasz

    Kinek kellett volna semlegesiteni Holmannt?
    Devecseri sokkal jobban játszott balhátvédet,mint a sztárolt Bosnjak...
    Ki van most potenciális kapus?Sokan faladták az nyugdijérett Király miatt.Ma majd meglátjuk a Góól-ban a lepkézéseit.z oldalról belőtt ,5-ös körüli labdákkal soha nem volt barátságban...
    Iszlai nem először követ el ilyen hibát,amellett iszonyu lassu...
    Remélem Cucu majd ismét beviszi a lelkesedést a pályára!

     
  • 4belabo2017április23.00:15ÚjVálasz

    Ebben a 12 csapatos bajnokságban két dologra kell vigyázni. Egyrészt ne kerüljünk olyan helyre, amelyik nemzetközi kupaszerepléssel jár, másrészt ne essünk ki. A szakmaitól a politikai vezetésig ezt mindannyian profi módon csinálják. Nagyon fontos, hogy az új stadiont nb1-esként vegyük birtokba. Utána kieshetünk, ahogy a Felcsút is. Érdemes a nézőszámot ábrázolni az idő függvényében. Tessék megemelni 2000-rel, mert hogy ennyivel lennének többen Szombathelyen, akkor is szánalmasan csökken.

     
  • 3belabo2017április23.00:07ÚjVálasz
    Idézet: nagy520831
    Azt hiszem, mikor van egy győzelem, utána sokaknak elszáll az agya! /már a dobogót ostromoljuk!/ Aztán jön egy kiesőjelölt, és tönkreveri a csapatot! Király bácsinak megint volt a 4 gól közül min.
    ...

    +1

     
  • 2salfai2017április22.22:33ÚjVálasz

    "a hazaiak teljesen mattolták a Hali védelmét, "

    "Iszlai veszített labdát a saját térfelén, majd Filip a bal oldalon felfutó Holman Dávidhoz passzolt, aki 12 méterről a rövid sarokba passzolt"

    "Holman 20 méteres sistergős bombája a levegőben kacsázva Király kezei között a felsőléc segítségével a kapuban kötött ki "

    "Bosnjak röviden csúsztatta haza, a labdára Könyves csapott le, aki a kimozduló Király mellett a hosszúba lőtt"

    VÉDELEM, MIT CSINÁLT?

     
  • 1nagy5208312017április22.21:47ÚjVálasz

    Azt hiszem, mikor van egy győzelem, utána sokaknak elszáll az agya! /már a dobogót ostromoljuk!/ Aztán jön egy kiesőjelölt, és tönkreveri a csapatot! Király bácsinak megint volt a 4 gól közül min. 3 fogható! Egy közepes kapus mind a négyet hárította volna! Könyörgöm, minek erőltetjük, ami nem megy? Tudom, emlékművet kell emelni a legnagyobb szombathelyinek! Most alkalmas is, mert már nem fenyeget a kiesés veszélye! Csak a szurkolók lesznek kevesebben! De ez kit érdekel, ha állam bácsi azt mondta, hogy az eu-s pénzekből újabb 300 milliót kell ebbe a csapatba beletömni? A kórházba meg nekem kellett vinni gyógyszert! De ez is Brüsszel átka!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!