Michal Hipp látott pozitívumokat

Az erőnlét most is meghatározó volt, és a végén még egyenlíthettünk volna.
 
 
 
 
 

Michal Hipp látott pozitívumokat

Az erőnlét most is meghatározó volt, és a végén még egyenlíthettünk volna.

Ma este a Haladás 2-1-es vereséget szenvedett a Balmaz-Kamilla Gyógyfürdő otthonában. A meccs után a vezetőedzők a következőképpen értékelték a látottakat:

Horváth Ferenc, a Balmaz vezetőedzője: Úgy gondolom, hogy nagyon nagy lehetőség volt számunkra, hogy a kiesőzónától messzebb kerüljünk. Korábban is volt erre sanszunk a bajnokságban, akkor nem éltünk ezzel. Az első félidőben nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat, nem voltak nagy helyzeteik, de mezőnyfölényben játszottunk. A második félidőben jó százalékban használtuk ki a lehetőségeinket és megérdemelten nyertünk. A szünetben elhangzottak nem jelenhetnének meg nyomtatott formában, de a célját elérte. Kettőt cseréltem, ugyanis nem volt súlyunk a Haladás kapuja előtt. Kellett egy ember, aki a két belső védőt ott tudja tartani, ez volt Fekete, Rácz pedig veszélyesen játszott.

Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője: Nagyon rövid ideje vagyok a csapatnál. Tisztában voltam azzal, hogy ez a négy mérkőzés nagyon nehéz lesz. Az edzésmunka után kaptam képet a Haladásról, az edzésprogramban a meccs-helyzeteket gyakoroltuk. A taktikai-technikai dolgokra építettünk. Megváltoztattam a felállást. Ez látszott is, jól játszottunk az első 25 percben. A játékosok betartották az elmondottakat, minden úgy alakult, ahogy szerettük volna. Vezettünk, ekkor a hazai csapat rákapcsolt, de az első félidőt előnnyel zártuk. Fordulás után aktívan szerettünk volna játszani, számítottunk arra, hogy nagy nyomás alá helyez bennünket - ezért is cseréltek kettőt - a Balmaz. Veszélyesek voltak a pontrúgásaik. Növekedett a nyomás, a mi erőnk pedig folyamatosan fogyott. A hazaiak nagy akarata eredményezte a második gólt is, de nekünk is volt a végjátékban két helyzetünk, sajnos nem sikerült egyenlítenünk. Sosem féltem a munkától, tavaszra lesz öt hét felkészülési időnk: ez a meccs is mutatja, hogy van előrelépési lehetőség. A játékosok úgy érzik, temetésen vannak, de próbálok a pozitívumokra ráépíteni. Nehéz mérkőzések lesznek, és nincs megírva előre, hogy nem lehet a Fradi vagy a Vidi ellen pontot szerezni.

(Michal Hipp magyarul köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, és minden kérdésnél bólogatott, mindent értett - a válaszait anyanyelvén adta, Pinte Attila fordított.)

 
 
  • 4realista2017november19.12:12ÚjVálasz

    Máshol ők kellettek ,itt meg a pénz,de hova lett????

     
  • 3maximics2017november19.09:32ÚjVálasz

    Nagy Gabi, Kovács, Radó.

     
  • 2Tila2017november18.20:09ÚjVálasz

    No és volt ott egy kis Jagodics is! Már jeleztem a Brutusz szindrómát. Gál, Ugrai, Iszlai, Simon...

     
  • 1realista2017november18.19:56ÚjVálasz

    Hopp,tudja-e Hipp,hogy a balmazi Rácz szombathelyi és a t.Haladás vezetésnek nem kellett...(Félcsapatnyi ,máshol huzóember volt szombathjelyi,akik ennek a vezetőségnek az áruivá váltak...)
    Nekünk is van egy játék szervezésére alkalmas kreativ Ráczunk,de -talán-Vörös Csaba "futball zseninek" valamiért nem tetszik.Nem egy bika,mint ő volt......
    Hipp-hopp jött Vuk,de meddig marad???

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!