Király Gábor, Guzmics Richárd és Stieber Zoltán köszöntése az MSH-ban 

Guzmics Ricsi Pozsonyban

A Slovan játékosa lett a szombathelyi válogatott belső védő.
 
 
 
 
 

Guzmics Ricsi Pozsonyban

A Slovan játékosa lett a szombathelyi válogatott belső védő.

A Haladás saját nevelésű játékosának, Guzmics Richárdnak a szerződése 2014 nyarán járt le Szombathelyen. Ekkor Lengyelországba, a krakkói Wisla együtteséhez írt alá. A válogatottbeli karrierje csúcsára 2016-ban ért a belső védő: részt vett az Európa-bajnokságon, ráadásul – Király Gáborral együtt – mind a négy mérkőzést végig is játszotta. Lengyelország után Kínába igazolt, ahol 2017-től az elmúlt év végéig a Jenpien alkalmazásában állt. Szerepelt az első és a második vonalban is, ám kontraktusát nem hosszabbította meg. Szóba került az is, hogy a Haladásba hazaigazol (nagy szükség is lett volna a játékára), ám ő Kínából Pozsonyba költözött.

A Slovanban tett első nyilatkozata szerint: „Nagyon boldog vagyok, hogy a legeredményesebb szlovák klub játékosa lehetek. Azért jöttem ide, hogy hozzásegítsem a Slovant a céljai eléréséhez. Voltak ajánlataim Lengyelországból és Magyarországról is, de a Slovan volt az elsődleges választásom.”

Külön érdekesség, hogy a Haladás belső védője, Saláta Kornél éppen a Slovanban játszott az előző félévben, sőt, a támadó Priskin Tamás is volt a pozsonyiak játékosa. 10 évvel ezelőtt pedig Michal Hipp irányította a gárdát.

 
 
  • 4Tila2019január28.13:58ÚjVálasz

    Sajnáljuk!
    Ricsinek igaza van. Hűséget várunk, miközben magunk is elsőként hagyunk itt csapot-papot és megyünk Ausztriába.

     
  • 3jokkmokk2019január28.09:44ÚjVálasz

    Guzmó nincs rászorulva, hogy idejöjjön. Még van benne nemzetközi kupameccs potenciál..

     
  • 2senior2019január28.09:04ÚjVálasz
    Idézet: lalika
    saláta onnét-ide,Guzmics-saját nevelésünk-innét-oda...Hm!Mit szól ehheza profi vezetőség?
    Vagy Guzmics látja a jövőt?

    ...

    Saját nevelés? Ugyan már! Az elmúlt években annyit eladtak, akikkel ezt a szaros magyar bajnokságot simán nyerni lehetne. Jól döntött, tuti szlovák bajnok helyett a fix. kieső Hali? Nincs miről beszélni. A válogatott szempontjából is oké, megismeri az ottaniakat, akikkel szemben ugye márciusban meccs lesz.

     
  • 1lalika2019január27.22:06ÚjVálasz

    saláta onnét-ide,Guzmics-saját nevelésünk-innét-oda...Hm!Mit szól ehheza profi vezetőség?
    Vagy Guzmics látja a jövőt?

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!