Kilencvenegy esztendő tizedik legjobb helyezése

A tavaly elért bronzérem után sem lehet csalódás a 2009/2010-es bajnokságban megszerzett nyolcadik hely a Szombathelyi Haladás számára. Az őszi szezonra rányomta bélyegét az eurázsiai kupakirándulás fáradalma, de tavasszal parádézott együttesünk és az utolsó tíz meccsen veretlen maradt.

A múlt legszebb emlékei

Természetesen a tavalyi harmadik hely a Haladás 91 éves történetének legjobb helyezése, de nézzük sorban, mikor is végeztünk előbbre, mint a mostani nyolcadik hely. A "vidék legjobbja" kifejezést minden bizonnyal csak Magyarországon értik, hiszen nincsen még egy olyan bajnokság a földkerekségen, ahol ennyi fővárosi csapat legyen. 1947/48-ban, a magyar futball világélvonalba kerülésének kezdetén, a Haladás VSE úgy lett hetedik, hogy ezzel a vidék legjobbja lett. 32 meccsen 33 pontot gyűjtött a csapat. Ugyanezt a pozíciót sikerült elérni 1952-ben és 1953-ban is, igaz akkor Szombathelyi Lokomotív néven futottunk (26 mérkőzésen elért 23 illetve 26 ponttal). 1975/76-ban 30 találkozón 29 pontot gyűjtve újfent hetedik lett a zöld-fehér együttes.

A második legjobb eredmény

Majd eljött az 1976/77-es bajnokság, amikor második alkalommal sikerült elérni a "vidék legjobbja" címet, valamint ezáltal megkaparintani az ötödik pozíciót. Akkor 34 fordulós volt a bajnokság, és 36 pontot gyűjtöttek a szombathelyiek. 1987/88-ban volt - a tavalyi bronzot leszámítva - utoljára egy számjegy a Haladás neve előtt az NB I-es bajnokságban, amikor is 30 találkozón 31 pontot szerezve hetedik lett az együttesünk. Azaz: az elmúlt 22 esztendő második legjobb eredményét érte el a Róth-csapat azzal, hogy a nyolcadik helyen végzett a Soproni Ligában.

Nyolcadik hely: harmadszor!

1957/58-ban 26 találkozón 26 pontot szerezve nyolcadik lett a Haladás VSE, és ugyanezt a pozíciót sikerült elérni 1982/83-ban is, amikor 30 meccsen gyűjtött 28 pontot a csapat.

A Haladás legjobb bajnoki helyezései
3.2008/0930165944-295358,89%
5.1976/77341481253-493652,94%
7.1987/8830913839-373151,67%
7.1947/48321371249-483351,56%
7.1953261141138-542650%
7.1975/76 301171236-432948,33%
7.195226871134-482344,23%
8.1957/5826810836-352650%
8.2009/10301091146-493943,33%

Az első sorban a bajnokságban elért helyezés, majd a bajnokság évszáma szerepel. A harmadik sor a lejátszott mérkőzések száma, majd a győzelmek, döntetlenek és vereségek következnek. Ezután jön a gólarány, a szerzett pontok száma, majd a bajnoki teljesítmény. Utóbbi arány a megszerzett és az elért pontok hányadosa (a 2008/2009-es és a 2009/2010-es bajnokságban három pontot ért a győzelem, a többiben kettőt).

 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!