Haladás: fontos vizit az újoncnál
Az élvonalbeli rutin, az összeszokottság lehet Halmosiék fegyvere. Pontot, pontokat szereznénk a nyitó fordulóban.
A PMFC – Haladás Sopron Bank találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu oldalon közvetíti. A www.haladasfc.hu oldalon pedig online követhetik az eseményeket.
A két csapat történelméért klikk ide, Halmosi Péter első, a meccsel is foglalkozó bogbejegyzéséért pedig ide.
Pontokért megyünk
A Szombathelyi Haladás összeszokottságával aligha lehet gond a nyitó fordulóban, újonnan érkező játékosok nem borították meg a rendet, nem veszélyeztették a csapategységet. Ebben bízik a Haladás mestere is.
– A Pécs négy évet töltött a másodosztályban, biztos vagyok benne, hogy a tulajdonosának nem az a terve, hogy átszállójegyet váltsanak a legjobbak között – mondta Aczél Zoltán honlapunknak. – Több játékost igazoltak Nyíregyházáról, érkeztek légiósok is. Láttam másodosztályú- és edzőmeccsüket is. Háromesélyes az összecsapás. Mellettük szól a hazai pálya, az újonc lendülete és a várható sok néző. De szólnak érvek mellettünk is. Az összeszokottságot, az élvonalbeli rutint mindenképpen ide sorolnám. A lényeg, hogy pontokért, legrosszabb esetben is pontért utazunk.
A Haladás Sopron Bank edzője honlapunknak elmondta, hiányzik a csapatból Korolovszky, Molnár és Oross, hiszen mindhárman fontos részei a csapatjátéknak, ők alkotják a tengelyt.
Molnár Balázs kivételével a három említett labdarúgó közül senkit nem tud még nevezni sem a meccsre Aczél.
Optimizmus az ellenfél háza táján
A PMFC feljutóként bizakodással és egy „félcsapatnyi Nyíregyházával” vág neki a bajnokságnak. A klub ma egy sajtótájékoztatón ismertette elképzeléseit.
– Nem volt sok időnk a felkészülésre, de mindent elkövettünk, amit lehetett. Az, hogy mennyire állt össze a csapat, majd holnap kiderül – mondta Mészáros Ferenc a www.pmfc.hu-nak. – Erősödött a csapatunk, hiszen NB I-es szintű és potenciálisan élvonalra alkalmas játékosok jöttek hozzánk. A nagy kérdés az, hogy a rövid idő alatt a fiúk mennyire tudtak alkalmazkodni az új helyzethez, új közeghez. Bízunk a sikerben, de az általam elképzelt játék kialakulásához még biztosan idő kell. A bajnokság végeredményét nem a Haladás elleni mérkőzés adja, mi mindent megteszünk a győzelemért, bármi is lesz az eredmény, megyünk tovább.
Regedei Csaba a klub játékosa korábban a Rangadó.hu-nak mondta el véleményét a PMFC esélyeiről.
Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:
Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
- Kisvárosi történetek
NB I-es lett a Felcsút és a Mezőkövesd, de a minitelepülések csapatainak korábban nem sok babér termett az élvonalban.
- Azt hitte megfogta
- A nagy találkozás
„Életem egyik legemlékezetesebb napja” – írja Király Gábor, aki találkozott Bon Jovival.
- Vissza a legjobbak közé
Az NB II csak ugródeszka: Fellai József nyártól ismét az első osztályban szerepelhet.
- Böde, a példakép
Egészen Madocsáig mentek, hogy bemutassák a Fradi csillagát, akinek a Sarki Kocsma a Szurkolói Klubja.
- Fejjel és fejben is nagyon rendben van
Még mindig reménykedhetnek... A Pécs elleni fejesével Windecker József életben tartotta csapata bennmaradási esélyeit.
- Magyar fiatal, aki Hamsíkkal barátkozik
A Napoliban szereplő Novothny Somával hosszú távra terveznek az olasz klubnál, a másodosztályba kerülhet kölcsönbe.
- Bennfentes infók Dániából
Egy kis érdekességre bukkantunk, bátor sportfogadók nagyot kaszálhatnak.
- Oda a bajnokcsapat veretlensége
NB II: a BKV megverte a Puskást, a Szeged kikapott Újpesten, a Sopron pedig nagyot bukott Kaposváron.
- Bajnokverés Kispesten
A Bp. Honvéd hazai pályán 2-0-ra legyőzte a felforgatott összeállításban pályára lépő Győri ETO-t.


egy Halmosi bombával és egy Tóth Peti 11essel nyerünk 2:0ra!