Czafit gólja döntött
1-0-ra nyert első edzőmeccsén a Haladás II.
Ma délután az Illés Akadémián a Soproni VSE ellen játszotta első edzőmeccsét a Szombathelyi Haladás II.
Tóth László tanítványai kezdték jobban a mérkőzést, az első perctől kezdve Gyurjánék birtokolták többet a labdát. Sok rövid passz jellemezte a csapat játékát, ezekből a gyors labdajáratásokból próbált meg támadásokat építeni a Haladás. Hamar jött is a gól, a 9. percben Ugrai kényszerítőzött Czafittal, utóbbi kilépett a védők közül, és egy gyors átvétel után kilőtte a hosszú sarkot. A félidő felénél tudott kijönni először a Haladás szorításából a Sopron, addig alig-alig lépték át a sárga mezesek a félpályát. A második húsz percet is Hali-fölény jellemezte, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így komolyabb helyzeteket nem jegyezhettünk fel. Az első félidőben Czafit Richárd kiemelkedett a mezőnyből, mind elől, mind a középpályán besegítve nagyon hasznosan futballozott.
A második játékrészben majdnem teljes sort cserélt a Haladás, a csapat játéka leült, pontatlanná vált. A Sopron átvette az irányítást, több nagy helyzetnél is Jurak Dánielnek kellett nagyot védenie, illetve a Jagodics-Zsirai belső védelem is többször az utolsó pillanatban blokkolt egy-egy soproni lövést. A Haladás II. előre játéka nagyon visszaesett, pontatlan, kapkodó labdakihozatal jellemezte a csapat második játékrészbeli játékát. Az eredmény nem változott, 1-0-ra győzött a csapat az első edzőmérkőzésén.
Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:
Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
- Kell-e nekünk átszervezés?
Vajon miért mondta Csányi Sándor, hogy az ország nem bír el 16 élvonalbeli csapatot? És igaza van?
- Vendégek diadala!
Ma egy spanyol és egy magyar bajnoki került a célkeresztbe!
- Reménytelen helyzetben a Veszprém
Egy alsó- és két felsőházi mérkőzést rendeztek pénteken a teremlabdarúgó NB I rájátszásában.
- Derült égből villámcsapás
Dörgés, villámlás és felhőszakadás közepette ért véget a paksi meccs, amelyet 2-1-re megnyert a Debrecen.
- Mégis játszik az Eger
Lesz meccs Vácon: biztosan kiáll a már kiesett Egri FC szombaton az Újpest ellen.
- Ennyi a Paks maximuma...
- Kész átverés Szombathelyen
A Haladás 2-1-re megnyerte a Pápa elleni rangadót; Iványi előbb kiállította Radó Andrást, aki később győztes gólt szerzett...
- Koltai Tamás újabb sérvműtét után
Ismét megműtötték a Győri ETO válogatott játékosát, aki ebben a szezonban már nem lép pályára.
- Nikolics hamarosan visszatérhet?
A Videoton csatára szeretne még ebben a bajnokságban pályára lépni, de a legfontosabb az egészség.
- Lovrencsics végleg a lengyeleké
A Lech Poznan élt opciós jogával, és megszerezte a válogatott újoncát a Lombard Pápától.

