Négyet lőtt a Kishali

Győzelemmel debütált a kispadon Bánfalvi Attila.
 
 
 
 
 

Négyet lőtt a Kishali

Győzelemmel debütált a kispadon Bánfalvi Attila.

Az Illés Akadémia-Haladás U19-es együttese a nyolccsapatos elsőosztály negyedik helyén karácsonyozott. Lehetett volna dobogós is a csapat, de az utolsó mérkőzések nem sikerültek. Csordás Csaba az U17-es együttes irányítását vette át, így ezen a tavaszon Bánfalvi Attila vezeti a legidősebb akadémiás korosztályt.

Az első mérkőzésre hazai környezetben került sor, az akadémiai műfüvön a Debrecen volt az ellenfél. A vasiak Molnár M. - Kovács Z., Molnár T., Szár, Imre – Kiss B., Kovalovszki, Derdák, Kirják – Szántó, Bontó tizeneggyel kezdtek. A talákozó kiegyenlített küzdelmet hozott. A 36. percben egy remek mélységi passz után Bontó Marcell szerezte meg az első 2017-es Kishali-gólt, míg rögtön a fordulás után ugyanő növelte kettőre a különbséget: egy hazaadásnál szerencsétlenkedett a vendégkapus, Derdák szerezte meg a labdát és passzát Bontó váltotta gólra (2–0).

Szántó helyett Varga K., míg Kovalovszki helyett Szabó Á. érkezett a mieinknél. A 61. percben egy bal oldali centerezést a kapus éppen Varga Kevin elé ütötte, akinek első próbálkozását még védte a hálóőr, de az újabb kipattanónál már nem hibázott a cserecsatár. Néhány perc múlva megint bal oldali akció futott, a beadást követően visszagurított labdát pedig Molnár Tamás 17 méterről lőtte a kapuba, 4–0.

A mieink abszolút megérdemelten győzték le a Debrecent: ebben a bajnokságban immáron harmadszor (4–1 itthon és 2–1 idegenben): a mezőnyben teljesen egyenrangú volt a piros-fehér csapat, ám a kapu előtti határozottság és a kapusteljesítmény különbsége azt eredményezte, hogy a Kishali négygólos győzelmet aratott.

A nagyon sűrű mezőnyben most második az Illés Akadémia-Haladás csapata 23 ponttal, ám a héten újabb feladat vár a fiatalokra: a hatodik, de eddig 21 pontot gyűjtő Vasas otthonában szerepelnek a zöldek.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!