Szombathelyi Haladás – Puskás Akadémia 

Saját kezünkben a sorsunk

Az Újpest lesz a szombati ellenfél.
 
 
 
 
 

Saját kezünkben a sorsunk

Az Újpest lesz a szombati ellenfél.

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában az Újpest látogat Szombathelyre. A Haladás Sportkomplexumban szombaton 17 órakor Erdős József sípjelére indul útjára a labda. Nálunk Kovács Lóránt csak a lelátóról szurkolhat a társaknak. Előrevetítettük a forduló matematikáját, ami szerint akár már szombat este (férfinapon, hiszen az Ivók ünneplik névnapjukat) bennmaradást ünnepelhet a Szombathelyi Swietelsky-Haladás.

Ehhez minden bizonnyal egy-két szava lesz az újpestieknek is. Talán-talán azonban mégsem lesznek olyan erősek ezek a szavak. Hiszen jövő hét szerdán a 2018/2019-es kiírás legfontosabb meccsét játsszák majd Novothnynék: a Magyar Kupa döntőjében a Puskás Akadémia ellen szerepelnek a lilák a Groupama Arénában. Ennek ellenére a bajnokságban is lehetnek még céljaik a IV. kerületieknek, hiszen karnyújtásnyira van tőlük a bronzérem, de a kupa azért mégiscsak egy kupa... Eltiltottjuk nincsen, a múlt héten maródi válogatott Nagy Dániel is játékra jelentkezett már.

Nálunk talán a legfontosabb, hogy a sérültlista nem bővül tovább. Ennek ellenére Myke Bouard Ramos, Michael Rabusic és Tóth Máté nem játszhatnak, és valószínűleg Gyurján Márton sem lesz még keretben. Annak ellenére, hogy a Hipp-ra legsúlyosabb vereségét láthattuk a múlt héten Felcsúton (Videoton, 0–3), nem felejthetjük azt, hogy az eddigi vereségek mindegyike csak egygólos volt, ráadásul a Haladás Sportkomplexumban veretlenek Halmosiék. Nem csak a veretlenség megtartása a cél szombaton, hanem a győzelem megszerzése - ami által hőn áhított bennmaradást is ünnepelheti a csapat és a tábor.

Időben érkezzünk

A Haladás B-közép most is koreográfiával készül a mérkőzésre. Ne feledjük: az Újpesttel évtizedek óta baráti a viszony, így minden bizonnyal remek hangulatú találkozóra van kilátás. A kapu mögötti szektorba érkezőket ezúttal is kérik a szervezők: időben, legkésőbb 16.30-ra érkezzenek meg, hogy a koreográfia minél tökéletesebb lehessen. Érdemes most is előre megváltani a jegyet, a pénztárak már 11 órakor nyitnak.

 
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!