Szombathelyi Haladás Fc - Vasas Fc 

Győzelemre fel!

Közvetlen rivális jön a Rohonci útra – a Halinak a három pont begyűjtése a legfontosabb!
 
 
 
 
 

Győzelemre fel!

Közvetlen rivális jön a Rohonci útra – a Halinak a három pont begyűjtése a legfontosabb!

Győzelemre készülünk

Artner Tamás pénteken még 15:30 órakor edzést tart a csapatnak, azonban négy alapemberre nem számíthat a szakvezető. Korolovszky Gábor még nem érte utol magát, Nagy Gábor bordaközi izom-sérülése nem jött rendben, Kenesei Krisztián pedig az achilles-ínét fájlalja. A támadónak szigorú pihenést írtak elő az orvosok, így a Vasas elleni meccset biztosan kihagyja Kenő, ám remélhetőleg Zalaegerszegen már bevethető lesz. Iszlai "kipontozódott", így ő csak a lelátóról szurkolhat a társaknak. A három pont begyűjtése a célja a Haladás Sopron Banknak: a közvetlen riválist csak így rázhatja le magáról a szombathelyi együttes.

A Hali-kezdő

A vezetőedző a www.haladasfc.hu-nak elmondta: egy kérdőjel van még a kezdőcsapatot illetően. A Győr ellen játszók közül a védelmen nem változtat Artner Tamás, de Iszlai ötsárgás hiányzása miatt a középpályán kénytelen lesz. A támadóbb felfogás miatt Kulcsár Kornél pedig először lesz kezdő Szombathelyen. A centerposzton most Goran Vujovics bizonyíthat. A várható kezdőcsapat tehát: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi – Búrány vagy Horváth, Rajos – Nagy D., Kulcsár, Radó – Vujovics.

Pénteken megjön a Vasas

A Vasas már pénteken este megérkezik Szombathelyre. A Csónakázó-tó partján lévő szállodában foglaltak szállást, azaz kipihenten érkeznek meg a Rohonci útra. Kipihenten, de sok hiányzóval. A Honvéd ellen összeszedte ötödik sárga lapját a bosnyák Haris Mehmedagic, így ő eltiltottként nem játszhat szombaton. Az ex-szombathelyi, és a Haladás ellen mindig nagy tettvággyal szereplő Venczel Balázs sérült, ahogy Görgényi Dávid, Polényi Gábor és Jusuf Dajic sem állhat Urbán Flórián rendelkezésére. Ennek függvényében csak keretről tudott beszámolni a tavasszal másodedzőből vezetőedzővé avanzsált Urbán, így ez a 18 fő lesz bevethető Szombathelyen: Ilizi, Halasi - kapusok; Rubus, Merczel, Tóth M., Kovács G., Takács Z., Katona, Kiss T., Varga G., Bárányos, Ferkó, Farkas Z., Kovács D., Kovács Á., Hercegfalvi, Szabó B., Csoór.

A találkozó legfontosabb paraméterei

Szombaton, 16:00 órától kezdődik a mérkőzés, méghozzá Berke Balázs sípjelére. A fiatal játékvezetőnek ez lesz az ötödik NB I-es meccse, de már járt Szombathelyen, hiszen a Siófok elleni (2–1) őszi mérkőzést is ő vezette. Napos idő lesz, délután 10°C közeli értékekkel számolhatunk. A mérkőzést megelőzően a ZTE elleni koreográfia elkészítése érdekében gyűjtést szervez a Haladás Szurkolói Kör és a GWA: akik támogatják a kezdeményezést, a Haladás Szurkolói Kör ereklyeárusító-pavilonjához menjenek és az ott elhelyezett gyűjtőbe adják dotációjukat.

Mi a különbség a két csapat között?

A kérdés megválaszolására a számokat hívjuk először segítségül. A Haladás eggyel többször nyert, de eggyel többször kapott ki. Eggyel több gólt rúgtunk, és eggyel kevesebbet kaptunk – összességében eggyel több pontunk van és egy hellyel vagyunk előbbre, mint a Vasas. Azaz, minimális a differencia a két együttes között. Ősszel, a negyedik fordulóban 0–0-t játszott a két együttes – ez volt akkor mindkét gárda első pontja a bajnokságban. A Vasasban meghatározó játékos a kapuvédő szlovák Ilizi, a védelemben az Újpestről érkezett Rubus, a fazonszabász Bárányos és a támadó Hercegfalvi. Amennyiben a támadószekciót meghatározó Bárányos és Hercegfalvi semlegesítését meg tudja oldani a Haladás, akkor különösebb gond nem lehet. Elől viszont több kell, mint a Győr ellen: kevésbé jó védelem a Vasasé, így előfordulhat, hogy több lehetőségünk lesz a gólszerzésre – ezeket pedig minél nagyobb arányban kell találatra váltani...

 
 
  • 32012haladas2012március10.09:43ÚjVálasz

    Ezt a meccset kötelezően be kell húzni.Radó és Vujo a támadósorban kicsinálná őket,a védelemben pedig meg kell oldani a két vén róka semlegesítését!Ezt a Vasast bárki megverheti,főleg mi,a hazai pálya előnyével élve.Koró visszatérhetne már,mert így nem sokáig lehet tartani a védelmet...és egy utolsó kérdás...Hol van az az ereklyeárusító pavilon?
    MINDENKI STOMBATHELYI!!!!!!

     
  • 2jampi20112012március09.17:16ÚjVálasz

    Csak pár gondolat.Miért nem lehet teljesen felgyógyulni,mint a Koró! Semmi értelme egyszer játszok egyszer nem senkinek sem jó,ha rúgott volna már legalább 10 gólt akkor azt mondom erőltetni kell ,de íííííííígy jó színészi produkció hogy lássák mennyire szertne segíteni a csapaton.Akkor segít a csapaton ha beszáll akár húsz percre és eldönti a meccset,ja és a helyén lehet másnak is lehetőséget adni nem az NBIII- ba kitenni.Rózsa – Schimmer, Guzmics, Tóth P., Halmosi – Búrány vagy Horváth, Rajos – Nagy D., Kulcsár, Radó – pl...Ugrai..vagy.????Hát ennyi csak jobbító gondolatok voltak nem bántás.Csa a HALI!!!!!!!!!!!!!!

     
  • 1vodk42012március09.15:31ÚjVálasz

    ez teljesen jó kezdő. szerintem győzünk 2:0ra.
    Vujovics és Tóth Peti 11esből.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!