Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Vasas FC 

Edzőmeccsen kapott ki a Haladás

Első felkészülési találkozónkon Bükön játszottunk a Vasassal. Vereség lett a vége.
 
 
 
 
 

Edzőmeccsen kapott ki a Haladás

Első felkészülési találkozónkon Bükön játszottunk a Vasassal. Vereség lett a vége.

Az OTP Bank Liga 2017/2018-as szezonjára a héten kezdte meg a felkészülést a Szombathelyi Swietelsky-Haladás együttese. A zöld-fehéreknél új arcok is felbukkantak: közülük Pinte Patrik, Tóth Dávid, Miroslav Grumics és Simon Ádám is már szerződést kapott. Mészöly Géza csapata az első hét zárásaként a Bükön edzőtáborozó Vasassal játszott edzőmérkőzést.

A piros-kékek már előbbre járnak a tréningeket illetően, sőt, már egy meccsel a lábukban érkeztek a fürdőváros sportcentrumának centerpályájára. A héten a Sturm Graz-cal meccseltek, és 0–3-as félidő után 4–3-ra legyőzték a stájerokat. A Haladás elleni találkozó nekik egyfajta főpróba is volt, hiszen a jövő héten (június 29-én) már Jeruzsálemben játszanak tétmérkőzést. Az Európa Liga-selejtezőjében a Beitar ellenfeleként lépnek pályára Gaál Bálinték.

A nagy melegben nem laca-facáztak a csapatok, rögtön egymásnak estek. A 6. percben Rácz lőtte nem sokkal a jobb kapufa mellé, a tizedikben pedig egy formás bal oldali akció végén Németh Milán tekert a hosszú felső fölé-mellé. A 13. percben Kovács Lóránt gyorsan végzett el egy szabadrúgást a félkörből, de még saját térfeléről: iszkolt vissza a kapuba Kamenár, de a szerencséjére néhány centivel kapu mellé huppant a labda.

Az ivószünet a Vasasnak tett jót. Az első szögletjük után gólt szereztek: Benes fejelte vissza a labdát, Risztevszki pedig 4 méterről a léc alá bólintott, 1–0. A 33. percben Pavlov lövését fogta meg Király, négy perc múlva pedig ugyanő maradt le egy nagyon jó beadásról. A hajrában Jagodics mentett nagyot Remili helyzeténél. A hőség ellenére vállalható iramú volt az első játékrész.

A szünetben Mészöly Géza teljes sort cserélt. Aktívabbak lettünk, többet volt a labda a Vasas térfelén, de igazán nagyot nem kellett Kamenárnak védenie. A 65. percben Medgyes 9 méterről alig lőtt a rövid felső sarok mellé, egy perc múlva egy rendkívül lesgyanús helyzetből Saglik lőtt a kapunkba, 2–0. A 73. percben Medgyes szerzett labdát erőszakosan a bal oldali szögletzászlónál. Jól játszott össze Tóth Mátéval, akinek középreadását Mészáros először a bal kapufára pörgette, de a kipattanót kegyetlenül bevágta, 2–1. Két perc múlva Overgoor érkezett remek ütemben egy bal oldali beadásra, de Kamenár nagyot védett. Újabb egy perc múlva Murka szabadrúgását Gyurján éppen Király elé ütötte, aki egy lépésről nem hibázott, 3–1.

A helyzeteivel jobban sáfárkodott a Vasas, így megérdemelten győzött.

 
 
  • 1realista2017június24.16:35ÚjVálasz

    Folytatódik gaál Bálint jegelése a Vasasnál? Hja csak a Remili....

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!