Szombathelyi Swietelsky-Haladás - Debreceni VSC 

A foci mérges ránk

Megint a helyzetkihasználás...
 
 
 
 
 

A foci mérges ránk

Megint a helyzetkihasználás...

Michal Hipp: Egyrészt nagyon-nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, másrészt büszke vagyok csapatomra! A közönségünk segítségével a vendégek vezető gólja után fokozni tudtuk a nyomást. Fordulás után a kapuja elé szegeztük az ellenfelet, de a helyzeteket egy kivételével nem tudtuk értékesíteni. 0–0-nál megint megvolt a lehetőségünk a vezetés megszerzésére, Mészáros Karol ziccerénél benne maradt a lábában a gól, de Rácz és Németh Márió előtt is adódott lehetőség később. Miután hátrányba kerültünk, helyzeteket dolgoztunk ki, ám ezek kimaradtak. A félidőben átbeszéltük a fontos dolgokat, még több helyzetet alakítottunk ki a szünet után, de a kapu torkából sem tudtunk betalálni, amit a koncentráció hiányának tudok be. Az egyenlítés azért szerencsére összejött, ezt követően úgy éreztem, meg tudjuk nyerni a mérkőzést, amihez a lehetőségek nem hiányoztak. A hajrában aztán mindent feltettünk egy lapra, ezáltal a Lokinak is akadtak ziccerei. A labdarúgás mostanában „mérges ránk”... persze tudjuk, hogy nem helyzetekre játsszák ezt a sportot, hanem gólokra. A futballisták hozzáállására támaszkodhatunk, ugyanis ezúttal is a végéig nagy erőket mozgósítottak, ez a jövőben nagyobb eredményre vezet majd. Mielőtt ide kerültem, volt már infóm a Hali-táborról, ám ez a mai is elképesztő produkció volt a szurkolóink részéről.

Herczeg András: Rendkívül izgalmas, jó iramú találkozót játszottunk. Az első félidőben jól meg tudtuk tartani a labdát, a másodikban viszont a Haladás jobban ránk jött, ekkor kevesebbet birtokoltuk a labdát. Nagy akarattal játszott a csapatom, de a támadóharmadban jóval pontosabb játékra lesz szükségünk a jövőben. Győzni jöttünk, de ha megnézzük, hogy eddig itt mindenki kikapott, nem olyan rossz ez a döntetlen, és tudni kell értékelni az egy pontot is. Ne legyünk elégedetlenek. Látszik a fejlődés, az elmúlt két hazai találkozón játékban már rendben volt a csapat, csak az eredmények nem jöttek, most ebben is előre tudtunk lépni egy kicsit.

 
 
  • 4verpuber2018április03.10:45ÚjVálasz

    - Továbbra is kaotikus a jegyárusítás! A stadionnál semmilyen információ nem volt kiírva a mérközés elött! Mikor nyitnak a pénztárak! Mennyibe kerülnek a jegyek! Mi kell a jegyvásárláshoz! A Haladás Shop húsvét miatt zárva volt szombaton! Ott sem volt kiírva semmilyen info! EZ NEM OLYAN NAGY DOLOG!
    - Miért kell 15000 Ft kérni a "VIP" jegyekért? Kiábrándító az üres lelátó!!!
    A Weörös Sándor Színházba 4000 Ft körül van a legdrágább jegy! Ez az összeg lenne kb itt is reális!
    - Az esernyövel érkezöket nagyon beszivatták! Gondolkozzanak egy látogatóbarát megoldáson!
    - HAJRÀ HALI!

     
  • 3salfai2018április01.18:32ÚjVálasz
    Idézet: karitmo
    Nem az a cél,hogy több néző legyen? Javaslatom a következő: hazai kapu mögötti rész egységesen 800ft . Régi B közép rész egységesen 1500 ft. Vele szemben 2200ft. VIP szektor egységesen 5000ft/fő .
    ...

    Én is sokallom a 2600 HUF-os árat, ezért nem is indulok el meccsre. A kapu mögül pedig nem szeretek meccset nézni. Nyugdíjas lévén az 1000.- HUF (1200-at is) árat is el tudnám fogadni, ha nem a kapu mögé szólna. Bár nem ez az első szempont, hogy nem járok Sopronból meccsre. A vonat és a busz ugyan ingyen van, de az állomásról kijutni a pályára nem egyszerű. A december Vidi meccsen rendesen megszívtam, el is ment a kedvem a következő úttól. Talán öt perccel az orrom előtt ment el a busz, amint megérkeztem a vonattal, nagy bizonytalanságban kellett a hidegben majd fél órát várnom a következő buszra (prosztata gondokkal küszködve). Egyébként ugyan ez van ha valaki Sopronból a szombathelyi kórházba akar menni vonattal - helyi busszal gyógykezelésre (pl sugárkezelés).

     
  • 2karitmo2018április01.16:30ÚjVálasz

    Nem az a cél,hogy több néző legyen? Javaslatom a következő: hazai kapu mögötti rész egységesen 800ft . Régi B közép rész egységesen 1500 ft. Vele szemben 2200ft. VIP szektor egységesen 5000ft/fő . Diákoknak,nyugdíjasoknak 500ft/fő .Ki kellene próbálni, egy idény erejéig,hogy melyik hozna több bevételt. A nézőszám is emelkedne,ami a legfontosabb lehetne az első időkben és valószínű a bevétel is. Ezeket az árakat nagyon nem gondolták át,amik most vannak.

     
  • 1Tila2018április01.09:42ÚjVálasz

    Ismét le a kalappal a B-közép előtt! Több sikert érdemel ez a tábor.
    Viszont az az állandóan üres VIP szektor, kinek jó? Demoralizáló még a csapatoknak is, ahogy a kezdéshez szépen felsorakozva szembe találják magukat ezzel az ürességgel! Tessék átszervezni, erre a célra ott vannak az üvegkalitkák.
    Ezt a kiváló láthatóságot biztosító lelátórészt vétek kihasználatlanul hagyni! Legyen a nézőké, szurkolóké (kiváló lenne a kisgyerekkel érkezőknek, uram bocsá a nyugdíjasoknak).

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!