Három pont idegenből a Halinak!

Nagy napja volt ma a szombathelyieknek.
 
 
 
 
 

Három pont idegenből a Halinak!

Nagy napja volt ma a szombathelyieknek.

A Haladás az első perctől jobban akarta a győzelmet. Rabusic, és Rácz is vezetést szerezhetett volna, de az első találat végül Mészáros nevéhez fűződik, aki alighanem a forduló gólját lőtte. Itt tudod megnézni - írja tudósításábana rangado.hu.

Bosnjak indult meg a szélen, a tizenhatostól középre adott, Halmosi mellett elment a labda, a jobb szélen érkező Mészáros kapásból, hét méterről a jobb felső sarokba bombázott. 0-1.

A mérkőzés ezt követően kiegyenlítettebb lett, de a második gólt is a szombathelyiek rúgták. Egy lecsorgó labda Liptákról visszapattant Kovács Lóránt elé elé, aki 13 méterről kilőtte a jobb sarkot. 0-2.

A 61. percben a DVTK Ugrai Roland szépségdíjas góljával került közelebb a szombathelyiekhez. A mérkőzés hátralévő részében a hazaiak rengeteg támadást vezettek, de a vasi kontrák jelentettek nagyon veszélyt. Az eredmény nem változott, a Haladás értékes három pontot szerzett.

 
 
  • 2amadeus2018április09.08:45ÚjVálasz

    Fájó győzelem, de győzelem!
    El kellene hinni végre, hogy bárki megverhető és az első perctől erre törekedni és nem taktikázni és kivárásra játszani.
    Mészáros gólja tényleg a forduló gólja volt.Csak így tovább!

     
  • 1Tila2018április08.06:57ÚjVálasz

    Megint hagytuk: faragtak minket!
    Sportszerűtlen leszek: Ugrait az első percben le kellett volna rúgni, a Liptákot meg a másodikban, ez csak egy (piros lapos) áldozat. Így meg van három, ami nagyon fájó lesz.
    Bocs ezekért, de csak a Hali.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!