Kikapott a címvédőtől a Haladás

A szombathelyiek Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.
 
 
 
 
 

Kikapott a címvédőtől a Haladás

A szombathelyiek Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.

A címvédő MOL Vidi FC 2-0-ra nyert a sereghajtó Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, szombaton.

A szombathelyiek a szeptember végén kinevezett Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.


OTP Bank Liga, 11. forduló:
Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 0-2 (0-0)
------------------------------------------
Szombathely, 3317 néző, v.: Berke
gólszerzők: M. Scepovic (61.), Pátkai (69.)
sárga lap: Tamás L. (84.), illetve Pátkai (42.), Vinícius (86.)

A kezdés előtt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte Halmosi Pétert, aki a legutóbbi fordulóban a 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 35-szörös válogatott szélső ugyanakkor ezen a találkozón nem jutott szóhoz.

Az erőviszonyoknak megfelelően a fehérváriak irányították az összecsapást, mégis a Haladás járt közelebb a vezetéshez, de az első félidő végén és a második elején is kimaradt egy hazai ziccer.

Ez meg is bosszulta magát, mivel nem sokkal később előnybe kerültek a vendégek, Marko Scepovic góljában a nagyot hibázó Király Gábor is benne volt. Mindössze nyolc perccel később eldöntötte az összecsapást a Vidi, Pátkai Máté gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba.

Innentől kezdve a hátralévő bő húsz percben nem történt érdemi esemény, a Haladás jelenlegi formájában nem jelenthetett komoly veszélyt a címvédőre a hajrában.

 
 
  • 19fe-fe2018október24.09:16ÚjVálasz

    A múlt héten újabb két légióst igazolt a vezetőség.Ez nagyjából azt jelentheti, hogy az eddigi igazolások, erősítések nem voltak megfelelőek.Akkor valaki hibázott, nem?

    Jagodicsot tegyék végre vissza a védelem tengelyébe...

     
  • 18lalika2018október23.10:56ÚjVálasz

    Hány évet is védett itthon Király?
    Hány évet védet-jó pénzért-külföldön?
    Addig is védték valéakik a még mindig életben lévő Haladás kapuját,s róluk soha nem esik szó?

     
  • 17zrinya2018október21.20:21ÚjVálasz
    Idézet: senior
    Maci Gabi megint nagyot alakított!
    ...

    Értem én, hogy Király jövőre még benne akar lenni a 100 éves Haladás csapatában is. Ez tényleg nagy szó, van mögötte teljesítmény, csak hát a reflexei megkoptak, Gyakran alibizik.

    Király Gábor!
    Egy év alatt lerombolod azt a nimbuszt és hírnevet, amit egy fél élet alatt felépítettél, gondold végig, megéri? Az emlékeknél a pályafutásod vége marad meg hangsúlyosnak. Mekkora dicsőségnek számít, ha benne leszel a 100 éves sport egyesület csapatában, amelyik a Centenárium alkalmából lekerül a másod osztályba a Te segítségeddel...
    Ha tahó akarnék lenni, akkor azt mondanám, a jelenlegi teljesítményed ehhez a gittegylethez pont megfelel, de tisztellek Téged annyira, hogy ne tegyem...

     
  • 16lalika2018október21.14:59ÚjVálasz
    Idézet: sala
    Nehéz ebből a jórészt nb2-es szintű játékosokból álló halmazból űtőképes csapatot öszehozni, de azért akad több képzett játékos is, akik mellőzve vannak: Grumics, Rabusich, Gál...
    ...

    Ráczot illetően nem értünk egyet.Legjobban igyekezett és helyzete is,inditásai -csak-neki volt,kivéve Priskint,aki IQ -és technikai kézetlenség miatt lassan a gólvonalról is képtelen betalálni...

     
  • 15lalika2018október21.14:56ÚjVálasz
    Idézet: zsolti30
    A védelem nem nb1es szintű, bosnjakon kívül a többi az nb2-t sem éri el, a belső védők alapvető hibákat védenek, amivel Allegri sem tudna mit kezdeni, ha már száguldunk az nb2 felé...
    ...

    Talán elgondolkozhatna egy uj vezetőség egy Devecseri Jagodics belső védő pároson,a kiesett csapatokból beszerzettek helyett.(Kolcak,Benes,stb...)

     
  • 14lalika2018október21.14:54ÚjVálasz
    Idézet: senior
    Maci Gabi megint nagyot alakított!
    ...

    Most már 15-16 pont szárad a lelkén...Még nem jött rá,hogy nem röplabda meccsen van..
    Sem önkritika sem gyorsaság,csak a nagy mellény.
    Vegye már észre,hogy az NB I.leggólképesebb kapusa,mig két tehetség lassan elsorvad miatta...
    Horváéth feri is fél valakitől,hogy nem meri kihagyni -végre?

     
  • 13sala2018október21.13:16ÚjVálasz

    Nehéz ebből a jórészt nb2-es szintű játékosokból álló halmazból űtőképes csapatot öszehozni, de azért akad több képzett játékos is, akik mellőzve vannak: Grumics, Rabusich, Gál, ezeknek kivétel nélkül meg kell, meg lehet találni a helyüket, Bosnják,
    Jagodics, Priskin mellé. El kell felejteni pl a teljesen fogalmatlan Ráczot. Nem létezik, hogy az edző harmadik meccs után már ne vegye észre ezt.
    A kapusügy, ha nem volna már szánalmas, humoros is lehetne

     
  • 12Starobrno2018október21.12:51ÚjVálasz

    Gyerünk még több stadiont!!! Gyerünk!!! A halmosinak meg a többinek 75millió forintos fizetést hetente! Gondolom a dolgozó emberek szívesen lemondanak a fizetésük 80%-ról, csak hogy lehessen még a focira költeni!
    Ti meg tisztelt kommentelők úgy beszéltek erről a gyermekjátékról, mintha az valami űrtechnika lenne! Labdát kergetni a 2éves gyerek is tud, nem kell ehhez semmi extra tudás! Ezek csak szimplán megragadtak az 5 éves gyermek szintjén, azért nem alkalmazhatóak másra, csak erre a gyerekjátékra!
    PFUJJJJJJJ.........

     
  • 11zsolti302018október21.11:51ÚjVálasz

    A védelem nem nb1es szintű, bosnjakon kívül a többi az nb2-t sem éri el, a belső védők alapvető hibákat védenek, amivel Allegri sem tudna mit kezdeni, ha már száguldunk az nb2 felé, inkább játszon az ifi, biztos vagyok benne hogy ennyit ők is tudnának nyújtani!!!

     
  • 10Tila2018október21.11:33ÚjVálasz

    "S" -hez: teljesen jogos mind a két megállapítás!!!

     
  • 9salfai2018október21.10:54ÚjVálasz

    Még annyit, hogy a Pátkai a bal felső sarokba tekerte a labdát. Ilyen 10-ből csak egy jön be. Neki most bejött, a válogatottban nem. Ott mutatná be a tudományát a főmajom ne itt!

     
  • 8senior2018október21.09:45ÚjVálasz

    Maci Gabi megint nagyot alakított!

     
  • 7piramis2018október21.07:19ÚjVálasz

    Ebből Nb2lesz,menthetetlen a csapat! A Balmaz,vasasból igazolt 3játékost azonnal lapátra kellene tenni,mert alkalmatlanok az Nb1re.Aki ezt nem látja az nem ért a szakmájához!

     
  • 6Tila2018október21.07:05ÚjVálasz

    Én mindig kritikus szemmel néztem a nem helyi kötődésűeket. Most kénytelen vagyok beismerni: a "mi fiaink" okozzák saját vesztünket!

     
  • 5salfai2018október21.00:05ÚjVálasz

    Ez önmagában nem lenne baj. A baj az, hogy nem vertük meg az MTK-t, a Paks-ot, a Diósgyőrt, a Kisvárdát, a többi stimmel.

     
  • 4téténono2018október20.21:29ÚjVálasz

    Szerintem meg az fránya 2rul mez az oka mindennek :))))

     
  • 3vacimisi2018október20.20:39ÚjVálasz

    Nem edzőt kéne cserélgetni..hanem a szhelyi 11 .-et....ők vannak a pályán...tudják maguktól is mi a cél...

     
  • 2zoll112018október20.20:31ÚjVálasz

    !!!!

     
  • 1John_Spartan2018október20.20:15ÚjVálasz

    Fostalicska lett a hajdani Haliból.. NB sokba való hulladékokkkal mondjuk nehéz..

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!