Külföldi edzőre bízzák a Haladást!

Nem Prukner, nem Egervári és nem is Supka veszi át az együttest.
 
 
 
 
 

Külföldi edzőre bízzák a Haladást!

Nem Prukner, nem Egervári és nem is Supka veszi át az együttest.

Mint ismert, múlt szerdán a Mészöly Gézát követő Pacsi Bálintot is menesztette a Haladás vezetősége. Az új edzővel a csapat csupán egyetlen meccset tudott nyerni, és visszacsúszott a kiesőhelyekre, így nem volt meglepő a döntés - emlékeztet a rangado.hu.

Tóth Miklós ügyvezető kijelentette, hétfőn kiderül, ki lesz a szezonbeli harmadik vezetőedző a klubnál, és a mai tréninget is az új szakember tartja, vagyis a kulisszák mögött minden bizonnyal eldőlt a kérdés.

Honlapunk korábban már megszellőztette, hogy Supka Attila, Egervári Sándor és László Csaba neve is felmerült a szombathelyi kispad kapcsán, ám különböző okok miatt egyik tréner sem vállalta a munkát.

A Rangadó.hu biztos forrásból úgy értesült, hogy a Haladás új vezetőedzője a szlovák Michal Hipp lesz. Az 54 éves szakember játékosként csehszlovák és szlovák válogatott is volt, edzői pályafutása során előbb asszisztensi feladatokat látott el, majd irányította a Slovan Bratislavát, a szlovák nemzeti együttest, a Nyitrát és a Jihlava együttesét is. A ma délelőtti edzést már Hipp vezényli Szombathelyen.

 
 
  • 5elniakarunk2017november14.14:30ÚjVálasz

    Milyen érdekes a Falcot is szlovákok építik. A műszaki igazgató is szlovák, a legtöbb munkás is szlovák! Ezért kapott a Falco 4 - 5 milliárd állami támogatást? Ezért nem törődnek a gyár környékén lakó emberek életével? Most már a szombathelyi labdarúgást is átveszi? Kiknek köszönhető? A városvetésnek Molnár Miklóssal az élen?????

     
  • 4nagy5208312017november13.21:08ÚjVálasz

    Ez meg ki a tököm? Se helyismerete, nem tudja, hogy nálunk sérült játékosok alkotják a keretet, se a csodatehetségeket nem ismeri, mit fog alkotni? Szándékos a kiesés?

     
  • 3senior2017november13.17:40ÚjVálasz

    Hipp-hopp, jön Vuk. Gézánál jobbat nem találtok, barmok!

     
  • 2zsozsoka712017november13.14:04ÚjVálasz

    Csak ne hogy bekajáljuk!!!

     
  • 1realista2017november13.09:09ÚjVálasz

    Pacsi után Hipp-hopp?
    Ő legalább közelről ismeri Jihlavá-egy kis, szintén Kronospan-os -város-t és igy biztosan a FALCO-ba szánt csoda szürőt. (UTWS).is...

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!