Lengyi és Sipi a Siófok sikeréért küzd
A jelenleg Siófokon futballozó ex-szombathelyi játékosok csupa szép emléket őriznek a Haladásban eltöltött időszakról.
Pénteken meccs
A Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgó csapata pénteken Siófokon lép pályára az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A Siófok együttesében több olyan játékos is szerepel, akik korábban Szombathelyen futballoztak. Lengyel Dániel honlapunk megkeresésére elárulta, hogy nagyon várja a hétvégi összecsapást, de azért tart a zöld-fehérektől.
Kérdéses Lengyel Dani játéka
"Egyelőre még nem tudom a kezdőcsapatot, nem tudom, hogy pályára fogok-e lépni a Hali ellen - kezdte a bekk. Remélem, hogy játszhatok! Nagyon várom a találkozót, hiszen a régi társak ellen mindig jó küzdeni. Másrészről azért kicsit tartok is a zöld-fehérektől, hiszen láttam őket szerepelni már idén, és úgy gondolom, hogy elég jól össze van rakva a gárda. Minden meccsre úgy megyünk ki, hogy győzni szeretnénk, de reálisan nézve szerintem nem lennénk elégedetlenek az egy ponttal! Természetesen van bennem kellő bizonyítási vágy, hiszen a volt csapatom ellen mérkőzünk. De azért nem teng túl bennem ez a dolog, hiszen az sok jóra nem vezet, főleg, ha csak ezzel foglalkozik egy labdarúgó. Elsősorban a játékra fogok koncentrálni. A Haladás együtteséről csupa szép emlékem van, a szurkolótábor fantasztikus, nagyon jó érzés volt a Rohonci úton játszani - zárta szavait Lengyel Dániel.
Sipi második meccse a Hali ellen
Honlapunk Sipos Norbertet is megkérdezte, mit vár a találkozótól. "Minden mérkőzésre ugyanúgy készülök. Azt nem mondom, hogy érzelem nélkül, hiszen a Haladás mindig is a legközelebb állt a szívemhez, ezt sosem tagadtam. Biztosan nagyon nehéz lesz ellenük játszani, de nem készülök sem jobban, sem rosszabbul. Minden meccs ugyanolyan, minden meccsen győzni akarok, és a csapat is az összes találkozónak úgy megy neki, hogy nyerni szeretnénk. Amikor Pécsen futballoztam játszottam már a Hali ellen, Magyar Kupa-mérkőzésen. Sikerült is nyernünk, azt hiszem tizenegyesekkel továbbjutottunk, az egyik büntetőt be is rúgtam Rózsa Daninak. Igazából megpróbálom ezt a helyzetet közömbösíteni magamban, és ellenfélként tekinteni a Halira a 90 perc alatt. Természetesen előtte is, utána is a volt csapattársaimként, barátaimként tekintek rájuk. A találkozó során azonban mindent megteszek azért, hogy nyerjen a csapatom" – mondta a szélvészgyors baloldali játékos.
Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:
Gyorsan szeretnél értesülni a Nyugat.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
- Felmondott Mészáros Ferenc
A régi tulajdonosokkal befejezte, a leendővel pedig megbeszéléseket folytat a hevesiek trénere.
- Kapufa?
- Helyijárat
- Rúgd, míg mozog!
- UEFA: még nagyobb szigor
Az UEFA végrehajtó bizottsága jóváhagyta a szervezet megújuló fegyelmi szabályzatát.
- Szerette a csapat Csertőit
A kiesés ellen küzdő Tatabánya középpályása, Weitner Ádám szerint előző edzőjükkel is kimásztak volna a gödörből.
- Horváth újra Fehérváron készül
Horváth Gábor szerződése lejárt Hollandiában, és amíg nem találja meg új csapatát, átmenetileg Székesfehérváron készül.
- Szorul a hurok bundaügyben
45 vádlott, 32 mérkőzés, 36 ezer oldalt kitevő nyomozási akta: a Központi Nyomozó Ügyészség vádat emelt.
- Gera Zoltán Felcsúton!
Még véget sem ért a jelenlegi szezon, az NB II nyugati bajnoka, a Puskás Akadémia FC alaposan belehúzott!
- Tényleg van érdeklődés Radó iránt
A Videoton valóban megkereste a Haladást a fiatal játékos ügyében. Miről árulkodik ez az ügy egy menedzser számára?


