Megnyert meccsen ikszelt a Haladás

Iszlai Bence gólt lőtt nekünk, de nem az ő találata kellett a mezőkövesdi ponthoz.
 
 
 
 
 

Megnyert meccsen ikszelt a Haladás

Iszlai Bence gólt lőtt nekünk, de nem az ő találata kellett a mezőkövesdi ponthoz.

Jól kezdte a Mezőkövesd elleni találkozót a soproni albérletében játszó Haladás, a szombathelyi együttes ugyanis már a negyedik percben megszerezte a vezetést: egy előreívelt labdát Fótyik középre, az érkező Williams elé fejelt, az ausztrál csatár pedig köszönte az ajándékot és 10 méterről nem hibázott. (1-0)

A félidő derekán növelhette volna előnyét a Haladás, de Kiss T. fejesét Tujvel bravúrral hárította. Egy perccel később a kövesdi kapus ismét parádézott, ezúttal Bosnjak szöglet utáni fejesét szedte ki. A sors pikantériája, hogy a 27. percben a nyáron Szombathelyről távozó, Mezőkövesdre hét közben aláíró Iszlai Bence egyenlített egy szöglet utáni kavarodás után. (1-1)

A második félidő legelején tíz emberre fogyatkozott a vendégcsapat, Szeles kapta meg második sárgáját. A Haladást irányító Pacsi Bálint rögtön egy cserével reagált a kiállításra, a közönségkedvenc Halmosit küldte a pályára. A 60. percben az egy minutummal korábban beálló Leandro Martínez passzolt a jobb oldalon érkező Polgár Kristófnak, aki 14 méterről kilőtte a hosszú felsőt. A fiatal szélsőhátvéd első NB I-es gólját szerezte. (2-1)

A 70. percben tizenegyeshez jutott a Mezőkövesd, a Haladás korábbi középpályása, Iszlai jól helyezett lövését azonban Király óriási bravúrral kiszedte. Három perccel később Lázár fejesénél ismét a szombathelyi kapuslegenda mentette meg góltól a csapatát. Tíz perccel a vége előtt azonban már Király sem tudott segíteni, Brasen jobb oldali beadását Koszta kezelte le középen, majd 12 méterről a bal felsőbe bombázott. (2-2)

 
 
  • 10realista2017október01.17:44ÚjVálasz
    Idézet: sala1
    Létszámelőnyben védőt /Németh Milán/ cserélünk be !!! Melyik edzőképzőn tanítják ezt? Ez már nem is szomorú, hanem mulatságos!
    ...

    Jól látod!
    A magyar foci bajai az MLSZ-ben -egy Csányi bankigazgató,multimilliomos,mindenhezértő-egyénnel kezdődnek,aztán a soha megfelelő szinten nem futbalozott edzőkön át-t.a kevés kivételnek-az egyesületekből élő,irodistákig nyulnak.No meg a menedzserek,akik közös érdekeltségi alapon adják.veszik.cserélik a "játékosokat".l.kivétel ől.Paks,ahol állandó egy zömében helyi mag,a különféle szinü szedett-vedett sztárok nélkül...
    A mai Fradi összeállitása már kacagtató a régi nemzeti beálitottsághoz képest...

     
  • 9salfai2017október01.12:53ÚjVálasz
    Idézet: sala1
    Létszámelőnyben védőt /Németh Milán/ cserélünk be !!! Melyik edzőképzőn tanítják ezt? Ez már nem is szomorú, hanem mulatságos!
    ...

    Úgy látszik, hogy a magyar pro licenses képzésen.

     
  • 8sala12017október01.11:37ÚjVálasz

    Létszámelőnyben védőt /Németh Milán/ cserélünk be !!! Melyik edzőképzőn tanítják ezt? Ez már nem is szomorú, hanem mulatságos!

     
  • 7salfai2017szeptember30.23:48ÚjVálasz

    Ilyen gyenge, nagyképű, öncélú, csapatjátékra alkalmatlan, alkatilag nem megfelelő ifista játékosai még soha nem voltak a Haladásnak, mint ezek a mai bakkecskék. Egyértelmű a cél: az MLSZ fiatal szabálya alapján minél nagyobb pénzt lenyúlni, zsebre vágni, aztán utánunk az özönvíz.

     
  • 6Prototype2017szeptember30.23:06ÚjVálasz

    Vicc "csapat"..........

     
  • 5nagy5208312017szeptember30.22:41ÚjVálasz

    Erre mit lehet mondani? Emberhátrányban, a kiesőjelölt ellen kiharcolni itthon egy pontot? Csak az lehet a válasz, hogy akkor meg van a tuti kieső!

     
  • 4foci11112017szeptember30.22:20ÚjVálasz

    Megint a szerencse az egy pont jobb ha ki esnek

     
  • 3korbin6662017szeptember30.21:07ÚjVálasz

    Ez a besz@ri társaság emberelőnyben is időt húz, és hagyja magát lefocizni. Rossz volt nézni, hogy a Mezőkövesd bátrabban, okosabban, veszélyesebben játszott.

     
  • 2maximics2017szeptember30.20:58ÚjVálasz

    Ez hatpontos meccs volt, nem sikerült nyerni. Pedig a Balmaz mellett még egy csapatnak ki kell esnie. A Halinak továbbra is jó esélye van erre. Főleg ha a játékosanyagot nézzük, jó esély van az NB II-re.

     
  • 1realista2017szeptember30.20:46ÚjVálasz

    A gólkülönbség egyre negativabb.Ennek NBii.lesz ma vége...
    S mi lett volna,ha a végén a két helyzetet belövi a végén álló Mezőkövesd?
    Megint edző csere,de a vezetőség -persze-az marad,mert jó meleg van és kellemes az irodákban...

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!