Tóth László csapatának sem ment a Sopron ellen.
SVSE II. – Szombathelyi Haladás II. 4-1 (4-0)
Gólszerző: Medgyes (80.)
Haladás II.: Mursits (Gőcze 30.) – Medgyes, Tóth D., Tóth L. (Petró 45.), Hegedűs – Füredi, Dallos, Szeles T., Hanzl (Fábián 52.) – Márkus (Balog 65.), Zsirai (Havasi 62.).
A 7. percben egy szombathelyi védelmi hiba után labdát szerzett az ellenfél, az akció végén a soproni támadó a kimozduló Mursits mellett a bal alsóba helyezett. 1-0
A 10. percben egy szöglet után rosszul szabadítottak fel a vasiak, Mursits kapujának jobb felső sarkát mintegy 20 méterről vette be a hazai játékos. 2-0
A 42. percben egy 20 méteres szabadrúgás tekertek a soproniak a sorfal felett a jobb felsőbe. 3-0
A 44. percben szép támadást indított az SVSE, a védőink állva maradtak, így nem volt nehéz dolga a hazai centernek. 4-0
Szépíteni a 80. percben sikerült: egy formás akció végén Tóth tálalt Medgyes elé, aki a kimozduló kapus mellett bal alsóba lőtt. 4-1
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!