Idén elkezdik felújítani a Haladás-stadiont!?

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta egy interjúban, amelyben a magyar labdarúgás felemelkedéséről beszélt. Úgyhogy azért várjuk ki a végét.

Orbán Viktor a Puskás Akadémia honlapjának adott interjújában elmondta, hogy a felcsúti stadion megépítésében egyetlen közpénz sincs, azt adományokból építették, viszont van négy stadion, amelyik az MLSZ programjában épül meg.

A Haladás stadionja
Tungi

A többi épülő stadionról elmondta, a debreceniek jól állnak, a Fradi jól áll, továbbá négy létesítményt – a Diósgyőrét, a Mezőkövesdét, a Videotonét és a Haladásét – a Magyar Labdarúgó Szövetség pénzügyi rendszerén kívül, közvetlenül hozzák rendbe, a látványtervek már elkészültek. Hozzátette, azt szeretné, ha a kormány ezekről még a nyáron dönteni tudna, s így még idén elkezdődhetnének a munkálatok. Megjegyezte, a többi NB I-es és NB II-es stadion az MLSZ programjában újulhat meg - derül ki a cikkből.

A stadionépítésekre vonatkozó kritikákról úgy vélekedett, egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: „suttyomban, szégyenkezve, magyarázkodva, a viták elől meghátrálva nem lehet alkotni”. Kiemelte, hogy stadiont nem a futballistáknak építenek, ahogy színházat sem a színészeknek, az operaházat sem az operaénekeseknek, hanem a nézőknek.

Orbán Viktor a Haladás tulajdonosaival, akiket nem tart tőkeerősnek
Bonyhádi Zoltán

A Hali mögött nincs komoly befektető?

„A magyar profi futball teljesen életképes. Ha végignézzük, lassan és biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős gazdasági szereplők állnak” – jelentette ki, példaként felhozva a Videotont, a Győrt, a Diósgyőrt, a Honvédot, a Debrecent, a Pécset, az MTK-t és a Paksot. Hozzátette: „a Fradinak hamarosan lesz kérője, erősebb és nagyobb, mint bárki másnak, ez hetek kérdése. A Kecskemét is meg fog erősödni, csak először kicsit meg kell melegednie Magyarországon a Mercedesnek.” Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy 10-11 klub biztos lábakon áll, így már csak ötöt-hatot kell stabilizálni - számol be róla cikk.

Az anyagot a www.rangado.hu is feldolgozta, itt elolvashatják a cikket, amelyikben többek között a Fradi eladásáról is beszél a miniszterelnök. Ide klikk!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!