Priskin Tamás kölcsönbe a Haladáshoz került

A klub vezetői Rabusic mellé mindenképpen akartak egy támadót igazolni.
 
 
 
 
 

Priskin Tamás kölcsönbe a Haladáshoz került

A klub vezetői Rabusic mellé mindenképpen akartak egy támadót igazolni.

A szombathelyi klub kedden a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönbe megszerezte a Ferencváros 63-szoros válogatott csatárát.

A 31 éves támadó az elmúlt idényben mindössze 11 bajnokin volt kezdő a zöld-fehéreknél, hatszor csereként lépett pályára, s négy gólt szerzett.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta, Michael Rabusic mellé mindenképpen akartak egy támadót igazolni, s hiszi, hogy a válogatott csatár nagy segítségére lehet a csapatnak.

Hozzátette, több játékos esetleges szerződtetéséről tárgyalnak még.

Priskin a harmadik nyári szerzeménye az elmúlt szezonban nyolcadik Haladásnak, az élvonaltól búcsúzott Balmazújvárostól Jurij Habovda és Tamás László csatlakozott a klubhoz.

 
 
  • 4lalika2018június28.10:39ÚjVálasz

    Ez mind igaz,de végre egy korrekt,fejlődésre és nem csak "tulélésre" törekvő vezetés is kellene.értékelni kellenen az un.vezetés munkáját is a városnak.próbáljanak máshol továbbgazdagodni...

     
  • 3amadeus2018június27.08:51ÚjVálasz

    Végre egy minőségi igazolás!!! Válogatott szintű játékos, reméljük, nem csak bohóckodni jön Szombathelyre...Most sem látom amúgy a törekvést arra, hogy ne csak a kiesés elkerülése legyen a cél.Ez a közönség és ez a stadion kicsit többet érdemelne, stabil középcsapat kellene, mint például Pakson.

     
  • 2belabo2018június26.22:39ÚjVálasz

    Aki elment Szombathelyről, az nem fog visszamenni. Priskin Tamás mindenképpen erősítés, bár leginkább középpályán hiányoznak az NB. I-es szintű, játékosok. Azok viszont valóban drágábbak.

     
  • 1lalika2018június26.20:41ÚjVálasz

    Kevesebbe kerül,mint megtartani a "mi fiataljainkat" és visszahozni pl.Paks helyett a Gaál Bálintot?

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!