Szombathelyi Swietelsky-Haladás - NK Osiejk 

Pumesz, a Haladás nagykövete

Tóth Miklós ismerte el a barcelonai éttermes áldozatos tevékenységét.
 
 
 
 
 

Pumesz, a Haladás nagykövete

Tóth Miklós ismerte el a barcelonai éttermes áldozatos tevékenységét.

Azon szombathelyi vagy Vas megyei, labdarúgást kedvelők, akiknek volt szerencséjük az elmúlt három esztendőben ellátogatni Barcelonába, minden bizonnyal betértek a Futballárium nevű étterembe. Az éttermet Büki Péter és Beke Erika vezeti, a házaspár pedig egy csöpp Magyarországot vegyít a jó értelemben vett futballfanatizmussal.

Barcelonában azonban nem a helyiek járnak ebbe az étterembe, hanem a turisták. Akikkel természetesen elbeszélget a tulaj, és az angol turistáról kiderül, hogy Stoke City drukker, a franciáról, hogy Lille-szurkoló, a németről, hogy Köln-fanatikus. És ők mindig azt kapják válaszul Büki Pétertől, azaz "Pumesztől", hogy "én pedig Haladás-szurkoló vagyok". No, de milyen csapat az a Haladás? Jön vissza a kérdés az esetek jó nagy részében. És ezzel már be is jött a beszélgetőpartner egy olyan utcába, ahol Pumeszé a terep, és elmond mindent Szombathelyről, Magyarországról és a vasi zöld-fehérekről.

Mindezért, és azért a gyűjtőmunkáért, amit Pumesz végez, Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója Beke Erikának és Büki Péternek a Szombathelyi Haladás nagykövete címet ajándékozta. Elismerve ezzel az általuk vezetett Futballárium étterem áldozatos tevékenységét, amit a magyar és a szombathelyi labdarúgás népszerűsítése érdekében tettek.

 
 
  • 1Tila2017november09.15:20ÚjVálasz

    Peti! Apu most (és Anyu is) biztos nagyon boldog és büszke. Istenem már 20 éve...
    Üdvözlet: "csekágó"- bácsi.
    (Ui.: azért az Ő kocsonyáját se felejtsd!)

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!