A sereghajtó Haladás 1-0-ra kikapott a Kisvárdától

Nem volt előny a hazai pálya a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, szombaton.
 
 
 
 
 

A sereghajtó Haladás 1-0-ra kikapott a Kisvárdától

Nem volt előny a hazai pálya a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában, szombaton.

A bennmaradást illetően egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő hazaiak már öt meccs óta nyeretlenek, a vendégek pedig az utóbbi négy találkozójukon harmadik győzelmükkel elkerültek a kieső helyről.

Az első félidő nagy részében eseménytelen mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk sokáig alig forogtak veszélyben. Királynak egyszer, a másik oldalon pedig a hajrában Felipének kétszer kellett védenie, ezen kívül az jelentett még különleges eseményt, hogy Priskint sérülés miatt fél óra után le kellett cserélni.

A szünet után gyorsan vezetést szerzett a vendégcsapat, amelynek támadásáról az egész hazai védelem lemaradt. A gól felébresztette a Haladást, amely átvette az irányítást, a Kisvárda védelme azonban, élén a brazil kapussal, útját állta a próbálkozásoknak. Az utolsó tíz percre szinte teljesen beszorultak a vendégek, de a szombathelyieknek nem sikerült egyenlíteniük.

 
 
  • 15taurus232019február04.09:15ÚjVálasz

    Nézzük a jó oldalát.
    Végre este nincsenek felkapcsolva a lámpák! :-D
    (Egyébként meg, ezért kár volt 3hétig éjszakánként fényárban úsztatni azt a szerencsétlen gyepet. )

     
  • 14zsolti302019február04.09:05ÚjVálasz
    Idézet: salfai
    A Kisvárdában talán mindenki zsoldos, sőt külföldi.
    ...

    az lehet, de a Hali mindig is akkor volt sikeres, mikor a mag helyi volt, ha nem hiszed, nézz utána :)

     
  • 13idealista2019február03.20:41ÚjVálasz

    Innen sajnos már nincs visszaút !!

     
  • 12lalika2019február03.11:14ÚjVálasz
    Idézet: Szup
    A városnak el kellene gondolkodni, hogy mire költi az adófizetők pénzét! Azonnal megszüntetni a Haladásba való pénztalicskázást. Mások meg csak kivesznek belőle!?
    ...

    Ennyi pénzért egy Patyomkin-sátort "idetojni" a "jó magaviseletért" pénz felfaló idegenlégiós,harmadszintü bandáért-bohóc dirigenssel?
    A tragédia az,hogy a város most mégis évekig nyögni köteles az óriási költségeket,utak,iskolák,eü-szolgáltatások,stb.rendbetétele helyett...

     
  • 11Szup2019február03.08:55ÚjVálasz

    A városnak el kellene gondolkodni, hogy mire költi az adófizetők pénzét! Azonnal megszüntetni a Haladásba való pénztalicskázást. Mások meg csak kivesznek belőle!?

     
  • Idézet: OhneGetzi
    Nem értem, miért van bárki is ennyire meglepődve a történteken???
    Évek óta megy ez a szánalom, mégis mit vártatok?
    Eddig ment a hiszti a rossz körülmények meg a pénzhiány miatt.
    ...

    Így igaz!
    Ők a szombathelyi vezetés hű tükörképei!
    A semmiért hütlen kezelik el számunkra a nem kevés közpénzt!

     
  • 9OhneGetzi2019február03.02:09ÚjVálasz

    Nem értem, miért van bárki is ennyire meglepődve a történteken???
    Évek óta megy ez a szánalom, mégis mit vártatok?
    Eddig ment a hiszti a rossz körülmények meg a pénzhiány miatt. Most minden adott (adtuk!), aztán annál rosszabb.
    A pénzt nem önteni kellene, hanem megdolgozni érte...

     
  • 8salfai2019február03.00:16ÚjVálasz
    Idézet: zsolti30
    Inkább saját nevelésű játékosokkal újra indulni az alapokról az nb2-ben, és elküldeni a lelketlen zsoldosokat.
    ...

    A Kisvárdában talán mindenki zsoldos, sőt külföldi.

     
  • 7vacimisi2019február02.21:17ÚjVálasz

    Szép volt fiúk...csak így tovább..

     
  • 6zsolti302019február02.21:16ÚjVálasz

    Inkább saját nevelésű játékosokkal újra indulni az alapokról az nb2-ben, és elküldeni a lelketlen zsoldosokat.

     
  • 5cupi2019február02.20:50ÚjVálasz

    Kisvárda,Balmazújváros, Mezőkövesd mind- mind világhírű,hatalmas futballhagyományokkal rendelkező legalább 100 éves csapatok,ugye?
    Szégyelljétek a pofátokat szarházi banda. Olyan ideges vagyok,hogy már írni sem tudok rendesen.

     
  • 4cupi2019február02.20:48ÚjVálasz

    Kisvárda,Balmazújváros, Mezőkövesd mind- mind világhírű,hatalmas futballhagyományokkal rendelkező legalább 100 éves csapatok,ugye?
    Szégyelljék a polgárokat,szarházi akkor.

     
  • 3cupi2019február02.20:43ÚjVálasz

    Ez nem csapat. Csak annak nevezik. Ez egy grundfocidoktól is bármikor kikapó...banda,szarháziak csapata. És akkor még finom voltam . A szar munkáért pedig NEM jár semmiféle javadalmazás, remélem ezt tudjátok,ugye? A havi apanázst 25%-al csökkenteni minden vesztes meccs után. 4 elvesztett meccsnél nem fizetést,hanem seggberúgást az egész bandánál, S a fakó játsszon. Veszíteni azok is tudnak.

     
  • 2John_Spartan2019február02.20:37ÚjVálasz

    Fostalicska, lelketlen, szívtelen botlábú faszalapok gyülekezete.. Jobb is, ha eltakarodnak a megyei 20-ad osztályba a csilli-villi stadionnal együtt! Megérdemlik!

     
  • 1Tila2019február02.20:28ÚjVálasz

    Nagyon szomorú estét hoztatok. Tudom valakinek ki kell esni (párat átéltem), de így és most? Amikor a száz évre készülve ünnepelni kellene, helyette ilyen megaláztatást elszenvedni?
    .

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!