Egy félidő alatt eldöntötte a Haladás

Guzmics a helyszínről látta, ahogy Williams, Németh és Rácz góljaival legyőztük a Diósgyőrt.
 
 
 
 
 

Egy félidő alatt eldöntötte a Haladás

Guzmics a helyszínről látta, ahogy Williams, Németh és Rácz góljaival legyőztük a Diósgyőrt.

90+4: Véget ért a mérkőzés. Az első félidőben eldöntöttük.

90+3: Iszlai rúgta fel Nikházit, sárga.

90. perc: 4 perc a ráadás.

⬆⬇ 86. perc: Kitl-Szabó csere a végére.

⬆⬇ 82. perc: Az utolsó Hali-csere: Rácz le, Tóth Máté be.

⬆⬇ 74. perc: Halmosi helyett Gaál folytatja.

⚽ 73. perc: Bognár jobb oldali szöglete után Lipták fejelt négy méterről a hosszú oldalon, a labda Rózsa lábai között a kapuba vánszorgott. Halmosi már a gólvonalon túlról rúgta vissza. 3-1 ⚽

68. perc: Kovács passzolt Némethhez, aki 16 méterről, jobbról lőtt, Antal kikapta a bal felső ficakba tartó labdát.

⬆⬇ 66. perc: Dausvili helyett Griffiths a Diósgyőrben.

60. perc: Kitl sem úszta meg lap nélkül.

59. perc: 1768 a hivatalos nézőszám.

54. perc: Előbb Nikházi, majd Rácz is besárgult.

53. perc: Williams egy csel után lőtt 17 méterről, Antal nagy vetődéssel védett.

52. perc: Polgár jobb oldali beadását Williams bombázta kapásból kapura, Antal leért a jobb alsó sarokba, és hatalmasat védett!

⬆⬇ 46. perc: A DVTK kezdte a második félidőt. Kényszerű csere a Haliban: Rózsa Dániel állt be Király Gábor helyére, a vendégeknél Nono helyén Vela folytatja.


45. perc: Vége az első félidőnek. Ez eddig fieszta. A DVTK az eddig látott 45 perc alatt nem ütötte meg az első osztály szintjét.

⚽ 43. perc: Egy vendég szöglet után három a háromban kontrázhattunk. Németh Williamshez passzolt, az ausztrál pedig eggyel tovább, ki a bal oldalra, Ráczhoz. A fiatal támadónk kissé kisodródott, de 7 méterről így is higgadtan bevette Antal kapuját. 3-0 ⚽

37. perc: A bal oldalról végeztünk el szabadrúgást, Williams trükkösen átlépte az ötösnél, Hegedűs a hosszú oldalon még elérte, középre tette, Karan pedig kis híján a saját kapujába továbbította azt. Majdnem itt volt a harmadik!

36. perc: Lázáré a második!

35. perc: Nono rúgta le Iszlait a felezőnél, övé a meccs első sárga lapja.

23. perc: Bognár lőtt balról, 16 méterről, Király bravúrral védett.

⚽ 19. perc: Iszlai balról adott be, Németh pedig rendkívül okosan, 11 méterről átpörgette a labdát a kivetődő Antal fölött. 2-0 ⚽

15. perc: Bosnjak balról erősen, laposan adott középre, Wils kapásból, 11 méterről bombázott fölé. Nagy helyzet volt!

A helyszínről tekinti meg a találkozót Magyarország egyik legjobb belső védője, a szombathelyi nevelésű, jelenleg Lengyelországban légióskodó Guzmics Richárd is.

⚽ 4. perc: Williams helyre tette hibáját, és megszerezte a vezetést a Haladásnak! Németh Márió adott középre a jobb oldalon, Iszlai háttal a kapunak sarkazott, majd a bal kapufánál bevetődő Williams pedig két méterről a jobb sarokba helyezett. 1-0 ⚽

2. perc: Németh passzolt Williamshez, aki 11 méterről ordító helyzetben nem találta el a kaput. Valaki beleért, mert szöglet lett. A sarokrúgás után Wils fejelt háttal a kapunak, fölé.

1. perc: A Hali kezdte a meccset.

A Hali tiszta zöldben, a vendégek piros-fehér mezben, piros nadrágban és piros sportszárban játszanak.

A Haladás a hetedik (5 pont), míg a Diósgyőr a hatodik helyről (6 pont) várja a mérkőzést.

A találkozót Berke Balázs vezeti, segítői Ring György és Kepe Arnold lesznek.

Haladás: Király – Polgár, Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács L., Iszlai, Rácz – Németh, Williams, Halmosi.

Csere: Rózsa - Schimmer, Jancsó, Tóth Máté, Overgoor, Ars, Gaál.

DVTK: Antal – Lázár, Lipták, Karan, Tamás – Dausvili – Nikházi, Elek, Nono, Ternován – Bognár.

Csere: Rados - Németh, Kitl, Oláh, Vela, Bacsa, Griffiths.

18 órakor kezdődik a találkozó.

 
 
  • 11venbela2016augusztus16.16:08ÚjVálasz
    Idézet: sasi
    A sok csusztatással, demagógiával, zagyvasággal Béla bácsi rendesen lejáratja a baloldalt...
    ...

    Bocsánat, de tényleg nem tetszett tudni, hogy "ejtőernyővel dobtak át" a hazafiak a baloldalra, hogy belűről züllesszek?
    Nagyon szépen kérem, el ne tessék mondani senkinek, mert akkor nekem végem. Tetszik tudni mi jár annak a kémnek akit elfognak? Remélem, számíthatok a diszkréciójára...

     
  • 10sasi2016augusztus15.19:13ÚjVálasz

    A sok csusztatással, demagógiával, zagyvasággal Béla bácsi rendesen lejáratja a baloldalt...

     
  • 9venbela2016augusztus15.17:10ÚjVálasz
    Idézet: kovacsgeza
    És miért pont harmadik legyen? Jelenleg új stadiont kap, vagy felújítják a fehérvárit, diósgyőrit (aki most kapott hármat tőlünk), az mtk "arénát" (annak a 100 embernek...
    ...

    Félre tetszett érteni!
    Az, hogy Mezőkövesden, Kozármislenyben, vagy éppen az MTK-nál is épül stadion az a "futottak még kategória."
    Szombathely, az egy más kávéház. Az országban talán itt van az egyik legerősebb FIDESZ ellenes hangulat. Itt van a diktátor által kirúgott miniszter, most már csak politikai hulla, Hende Csaba. Ebből a városból zavarta el a PÁPA a megyés püspököt, Veres Andrást) azonnali hatállyal. Itt voltak drogozó FIDESZES városvezetők. Soroljam....?
    Szóval! Vidéki viszonylatban Szombathely jelenti a legnagyobb veszélyt az ÖNKÉNYÚRRA. Már 2014-ben is csak hajszál választotta el a FIDESZT a bukástól. Orbán azt hiszi, hogy a stadionnal "meg tudja vásárolni" a szavazatokat. Még nem tudja, hogy a szombathelyi embereket nem lehet megvezetni, elkábítani, nem lehet őket meg venni egy őrült, 16 milliárdos, teljesen felesleges stadionnal. Még nem tudja, hogy ez a stadion lesz a helyi FIDESZ veszte, mert kontra produktív érzéseket fog felszínre hozni. A családok a megélhetésükért küzdenek, fizetik a 3, 4 és folyamatos műszakban éhbérből kapott fizetésükből a súlyos adókat. ŐK nem stadiont, sokkal inkább emberhez méltó életet szeretnének, ahol nem a fenyegetés, megfélemlítés a hatalom (Hende Csaba és bandájának) az eszköze.
    Ez a stadion elrettentésül fog megmaradni az utókor számára. Azt ÖN sem vitathatja, hogy se foci, se néző. Akkor most erre miért van szükség? Mit fognak vele kezdeni? Ki fogja az évi több 100 milliós fenntartási költséget fizetni? Megint a szombathelyi melósról húznak le még egy bőrt?
    Nyugodtan ihat akár mérget is arra, hogy ebben a szezonban a Haladás olyan helyen fog végezni, ami feljogosítja a nemzetközi kupában való indulásra.
    Na látja, ilyen egyszerű ez a történet!
    Üdvözli ÖNT: Bélabácsi

     
  • 8kovacsgeza2016augusztus15.13:15ÚjVálasz
    Idézet: venbela
    "egészen jó kis idény...?"
    Akkor én most elárulom ÖNNEK, hogy annyira jó idény lesz, hogy a Haladás az első háromba fog végezni.
    ...

    És miért pont harmadik legyen? Jelenleg új stadiont kap, vagy felújítják a fehérvárit, diósgyőrit (aki most kapott hármat tőlünk), az mtk "arénát" (annak a 100 embernek...), most készült el a mezőkövesdi stb...Akkor ezek szerint ezek a csapatok mind egytől egyig a top háromban fognak végezni? Hagyjuk már! Ha ott is fogunk végezni az tuti nem a stadionépítés miatt lesz, mert akkor jelenleg az NB1 felének kéne megnyernie a bajnokságot egyszerre! Vagy ebben tévedek?

     
  • 7realista2016augusztus15.12:07ÚjVálasz

    Sokat számit az edzó személyisége a tudásán tul.
    Verebes sem volt "okosabb",mint a többi,de tudta fanatizálni a játékosait.
    Horváth Feri tapasztalt,sok sikert megért játékosként,de éppen ezt nem tudja.(l.a meccs utáni nyilatkozatát a vakokról és sántákról...)
    csapat most Hegedüssel,Ráczcal ,az elnyühetetlen Halmosival kezd jó futballt játszani.A hollandusok meg tényleg nem hiányoznak....(Szekér ur!)

     
  • 6maximics2016augusztus14.12:36ÚjVálasz

    Tisztelt Vénbéla! Összeesküvés-elméletekkel lehet érvelni, de túlzásnak érzem, hogy a "nagy vezér" minden meccs előtt megüzenné, milyen eredményt vár. Ezzel együtt is előfordulhat, hogy a Hali most tényleg nem eshet ki politikai okokból. De erről biztosan nem az ötödik fordulóban intézkednek. Láttam a meccset, a Diósgyőr igen gyengén kezdett. Nem hinném, hogy meccs előtt ezt az ukázt kapták: a főnök üzeni, itt marad a három pont. (Sopronban.) A harmadik hely szerintem ezzel a csapattal elérhetetlen, hiszen például a Vasas is messze előttünk jár.

     
  • 5Grinch2016augusztus14.11:57ÚjVálasz

    Bocs, azt elfelejtettem, hogy a két holland nem játszott :)

     
  • 4Grinch2016augusztus14.11:55ÚjVálasz

    Gratulálok a csapatnak!
    Most VÉGRE volt akarat, küzdés (durvaság nélkül), minden játékos odatette magát.
    Így akár a jobbtól kikapni sem szégyen, de a Hali tegnap sokkal jobb volt, többet tett a győzelemért, ezért a közönség biztatása és a siker így nem maradt el.
    Továbbra is legalább így!
    Köszönet!

     
  • 3realista2016augusztus14.11:44ÚjVálasz

    Bravo Rácz!

     
  • 2venbela2016augusztus13.22:07ÚjVálasz
    Idézet: maximics
    A végeredményhez gratula! A második félidő azonban halvány volt, akár baj is történhetett volna. Ha a csapat kicsit összeszedettebb lesz, egészen jó idény is sikeredhet ebből.
    ...

    "egészen jó kis idény...?"
    Akkor én most elárulom ÖNNEK, hogy annyira jó idény lesz, hogy a Haladás az első háromba fog végezni. Ehhez nem kell ám nagy jóstehetség, vagy tengernyi ész, csak elég öregnek kell lenni.
    A mi korosztályunk pontosan tudta előre az "átkosban", hogy milyen eredmények fognak születni, ki lesz a bajnok, kik fognak kiesni. A történelem ismétli önmagát! Szombathelyen épít stadiont Orbán Viktor a nép pénzéből. Amikor kész lesz, át is fogja adni. Írom előre az önkényúr (nevezhetjük diktátornak is) szívet melengető, átadáson elhangozni fogó szavait.
    :" Hazánk, Európa, gazdasági hatalmává vált. Az emberek boldogok, elégedettek! A magyar nép úgy döntött (em), hogy ezt a gyönyörű stadiont építi ÖNÖKNEK. A helyszín nem véletlen, városuk csapata, a HALADÁS mára már világszintű játékot produkál, nem véletlenül végzett olyan helyen, hogy képviselheti nemzetünket az Európai kupában." bla, bla, bla...
    Tehát, nemzetünk örökös vezére, már most tudja mit fog majd mondani egy év múlva, hisz a Haladás sorra fogja nyerni a mérkőzéseit.
    Ez volt 50 évig, aztán jött a rendszerváltás és most ismét előre lehet tudni a sorrendet. Köszönjük a FIDESZ szavazóknak, hogy meg kímélik azt a pár embert az izgalomtól, aki még kíváncsi erre az "ingyen cirkuszra." Amit aztán mindennek lehet nevezni, csak labdarúgásnak nem. A nemzetközi porondon, még a selejtezős akadályt sem sikerül venni egyik magyar csapatnak sem. Ön szerint miért...?

     
  • 1maximics2016augusztus13.21:19ÚjVálasz

    A végeredményhez gratula! A második félidő azonban halvány volt, akár baj is történhetett volna. Ha a csapat kicsit összeszedettebb lesz, egészen jó idény is sikeredhet ebből.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!