Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC NB I-es labdarúgó-mérkőzés 

Szoros meccsen győzött a Haladás

Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC 2-1
 
 
 
 
 

Szoros meccsen győzött a Haladás

Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC 2-1

A Szombathelyi Haladás két büntetőnek köszönhetően 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.

A mérkőzés előtt még mindkét csapat nyeretlen volt ebben az idényben.

A Haladás kezdte jobban a nyeretlen csapatok csatáját, ugyanis Rabusic már az ötödik percben a bal kapufát találta el. Ezt követően magához tért a felcsúti együttes, amely veszélyesebb akciókat vezetett, az idő múlásával viszont csendes mezőnyjátékká szelídült az összecsapás.

A folytatás elején ismét a Haladás akarata érvényesült, egy ízben például Danilovicnak kellett nagyot védenie. A meddő mezőnyfölény végül eredményre vezetett, ugyanis a hazai csapat büntetőből vezetést szerzett (1-0).

A Puskás Akadémia hátrányban sem tudott újítani, így a Haladás biztosan őrizte minimális előnyét, sőt, a hajrában egy újabb büntetőből meg is duplázta azt (2-0).

Mint utóbb kiderült, szüksége is volt a második találatra idénybeli első győzelméhez, mivel a vendégek a hosszabbításban váratlanul szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idejük (2-1).

 
 
  • 9lalika2018augusztus13.16:54ÚjVálasz
    Idézet: fe-fe
    A legtöbb néző ebben a fordulóban ( is ) Szombathelyen volt.
    A kapott gól mellett nem lehet szó nélkül elmenni: minden meccsünkön van egy kapitális baki.
    Diósgyőrben pontot kell szerezni.
    ...

    Sajnos a ca.4000 néző a stadion,a csapat és a vezetőség fenntartására nem elég.A városnak sokat kell hozzátennie-másból...

     
  • 8fe-fe2018augusztus13.08:26ÚjVálasz

    A legtöbb néző ebben a fordulóban ( is ) Szombathelyen volt.
    A kapott gól mellett nem lehet szó nélkül elmenni: minden meccsünkön van egy kapitális baki.
    Diósgyőrben pontot kell szerezni.

     
  • 7lalika2018augusztus12.16:32ÚjVálasz
    Idézet: sala
    Sokadik ilyen jellegű, kezdetleges kapushiba miatt kapunk gólt. Egy igazi sportembernek be kell látnia, hogy nem kockáztathatja tovább a csapat eredményes szereplését. Azonnal lépni kell !!!
    ...

    Sokban igazad van,de Jancso nem a posztján játszik és-ugy tünik-kicsit tulsulyos,vagy alajaiban lassu.Rózsa -évekig bizonyitott,mig a "király" pénzt keresett máshol...Apropos: Hova lett -megint-Gaál Bálint.Se szó,se beszég,csak nem eladják???

     
  • 6sala2018augusztus12.13:40ÚjVálasz

    Sokadik ilyen jellegű, kezdetleges kapushiba miatt kapunk gólt. Egy igazi sportembernek be kell látnia, hogy nem kockáztathatja tovább a csapat eredményes szereplését. Azonnal lépni kell !!!
    Rózsa már jobb kapus !
    Egyébként nagyon nem volna szabad a mezőnyben fiatalítani /talán csak Jancsóval/. Nincs is választék. Volt már példa a fiatalításra és csaknem NB2 lett belőle...

     
  • 5sala2018augusztus12.13:22ÚjVálasz

    A sokadik ilyen jellegű, kezdetleges kapushiba miatt kapunk gólt! Egy igaz sportembernek be kell látnia, hogy nem kockáztathatja tovább a csapat eredményes
    szereplését. Azonnal lépni kell!
    Rózsa már jobb kapus!

     
  • 4Paulus_Maior2018augusztus12.11:07ÚjVálasz

    Húszasom rá, hogy Solymosi sporttárs jövő héten fotelkúrára lesz hivatalos az mlsz-ben... :-)

     
  • 3lalika2018augusztus12.11:01ÚjVálasz

    Még valami: Hogyan lehet-és ez is bizonyitja az MLSZ igazságtalanságát,-hogy a durván sportszerütlen Molnár-mert Puskás-os!-már játszhatott.bezzeg Jagodicot 4 meccsre eltiltották.Miélrt nem fellebbez ez a hatékony,"jó kapcsolatokkal rendelkező" Tóth-Vörös féle vezetőség????

     
  • 2lalika2018augusztus12.10:59ÚjVálasz
    Idézet: chris
    király megint mit művelt végén. Hipp! váltsatok már végre, amíg nem lök be titeket az embékettő nevű gödörbe...
    ...

    Igen a gól előtt alaposan melléütött.A többi meccset nézve,már nemcsak Nagy Sándortól,hanem a kisvárdai brazil kapustól is leckéket kellene vennie.Igaz,már nem fejlődőképes,sőt visszafelé.
    Ugy látom itt sem Hipp dönt,hanem "mások"
    .Rózsa nagy bünt követett el valakikkel,szemben ,hogy anno nem sikerült eladni...
    A csapar érdeke,hogy Hipp vállalja fel a fiatalitást a kapuban is!!!
    Kezdje el,mert késő lesz.nagyon késő és egy "nyugdijas gond nélkül lelép...

     
  • 1chris2018augusztus12.10:35ÚjVálasz

    király megint mit művelt végén. Hipp! váltsatok már végre, amíg nem lök be titeket az embékettő nevű gödörbe...

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!