Haladás - Kisvárda 

Közönségét vesztette el a Haladás

Teljesen elmérgesedett a viszony.
 
 
 
 
 

Közönségét vesztette el a Haladás

Teljesen elmérgesedett a viszony.

A Szombathelyi Haladás 2–1-es vereséget szenvedett a Mezőkövesd csapatától. Tizenkét fordulóval a bajnokság vége előtt - látva a közvetlen riválisok menetelését - már csak matematikai esély mutatkozik a bennmaradásra. A 2019-es első három fordulóban a Hali 1, míg a Kisvárda és a Diósgyőr 7-7 pontot gyűjtött eddig, azaz tovább nyílt az olló, a különbség immáron 14 pont a még vonal felett lévő 10. helyhez.

A szurkolótábor és a vezetőség/csapat között teljesen elmérgesedett a viszony. Még 0–0-nál talán a rossz megoldásai, talán valamilyen félreértés miatt a saját jobbhátvédjét fütyülte ki a Haladás stadionjának hosszanti oldalán lévő szurkolósereg. Rui Pedro találatát követően sem a reménykedés ütötte fel a fejét, hanem rögtön Illés Bélában találta meg a fő bűnöst az ezerfejű. És ez nem változott a meccs végéig. Egy kis ria-ria-hungáriázást és sz*r szlovákiázást leszámítva – egy-egy elmaradhatatlan b*zi egerszegezéssel érezhette azt az 1.930 néző, hogy a legrosszabb következik be egy csapat tábora életében, az apátia. Illés Béla közellenség lett, a pályán lévőkkel pedig annyira elégedetlen a tábor, hogy levetetné velük a Haladás-mezt. További tüntetéshez nem "volt kedve" a szurkolóknak, lélekben már az NB II-re készülnek. Meg arra, hogy a ZTE ne jusson fel...

Apropó nézőszám. A múlt hónap végéig lezárt adatok szerint (amit a Sportstatisztika.Blog.hu publikált) a Szombathelyi Haladás stadionja a 2018/2019-es bajnokság második leglátogatottabb sportlétesítménye. Adott volt egy nagy szurkolótábor, és korábban adott volt egy veretlenségét az új stadionjában sokáig őrző csapat. Úgy tűnik, egy időre mindkettőnek vége.

 
 
  • 18lalika2019február21.18:42ÚjVálasz
    Idézet: foqs
    Horváth Ferenc

    A DVTK rövid románc volt, ami hamar véget ért, de inkább kudarcként élték meg a felek.
    ...

    Horváth Feri ugyanolyan sikeres lesipuskás volt,mint Dunai II.
    Biztosan tudja mi a futball,de egy edző talán akár elsősOrban kulturált pedagógus és pszichológus
    .Ez hiányzik nála, például ez volt Verebes eredményességének titka.
    Viszont aki ezt nem tudta,az nem való döntési pozicióba!

     
  • A meccsen, talán 800-an voltak, a fotogaléria alapján.
    Vajon hány volt a fizető néző, ha a nézők harmada gyerek volt, szintén a fotogaléria alapján???

     
  • 16foqs2019február18.14:02ÚjVálasz

    Horváth Ferenc

    A DVTK rövid románc volt, ami hamar véget ért, de inkább kudarcként élték meg a felek.
    Balmazújvárosban az utolsó fordulóig küzdött a csapatával, ám a száraz tény mégis az, kiesett az élvonalból.
    Szombathelyen pedig eddig 1-2-10 az OTP liga mérlege.
    A negatív tendencia azt mutatja, az elmúlt évek alatt mintha elfogyott volna a Horváth-varázs. Az ide-oda csapkodó, egyre nagyobb lángnyelvek között a hétvégi Fradi-verés egyelőre csak halvány remény a sikeres tűzoltásra. Szombathelyen még ég a ház, holott pont ez az a hely, ahol a poroltó sikeres használata után a romokból látványos fel lehetne építeni valamit.

     
  • 15pusirules2019február18.11:03ÚjVálasz

    Remélem ha ki is esünk, legalább a bohócokat, alibi futballistákat, élősködő vezetőket és a semmire való légiósokat elzavarják. Kezdjünk el újra építkezni a nulláról, elvileg van egy akadémiánk... legyen tele a csapat újra helyi, lelkes fiatalokkal. Még ha nem is jön egyből össze a visszakerülés, legyen egy szerethető, fiatal csapatunk, és én már boldog leszek.

     
  • 14pusirules2019február18.11:02ÚjVálasz

    Remélem ha ki is esünk, legalább a bohócokat, alibi futballistákat, élősködő vezetőket és a semmire való légiósokat elzavarják. Kezdjünk el újra építkezni a nulláról, elvileg van egy akadémiánk... legyen tele a csapat újra helyi, lelkes fiatalokkal. Még ha nem is jön egyből össze a visszakerülés, legyen egy szerethető, fiatal csapatunk, és én már boldog leszek.

     
  • 13OhneGetzi2019február18.05:19ÚjVálasz

    K1G :-)

     
  • 12feriba2019február18.00:32ÚjVálasz

    Itt bizony mindenkinek igaza van! Minden tiszteletem a még kijárogató drukkereké!

     
  • 11lalika2019február17.17:50ÚjVálasz

    Még a "kiváló" csapatépitéshez-a rengeteg eladott tehetségen kivül csak két dolgot:
    -Király G.itt ismét megadta a hangot,s igy már ca. 15 pont elvesztésében "ludas".Mint most is ,tett már ilyent párszor...Egy tapasztalt játékostól ilyen megoldásokat???
    Belül :egy szezonban az n-edik védőt "próbálgatják" s a mi Devecserink meg villog a szomszédban...
    Kinek és miért érdeke ez a tesze-tosza abszolut szubjektiv "csapat-épités"...????

     
  • 10cupi2019február17.17:43ÚjVálasz

    A teljesítmény? Nulla. Fizetésük? Milliós.
    Fordítsuk meg. Millió jó eredményért nulla fizetés.
    Így lenne igazságos. Van a pofájukon bőr ezért pénzt felvenni? "Akadémikusok" gyülekezete. Ez olyan,mint az ipari iskolát szakgimnáziumnak nevezni,vagy mi a túrónak.
    Futballakadémia, ja, botlábú nyócelemisek agyban és futballban egyaránt. Köszönjük! Szép volt fiúk! Menjetek a ...nos oda.

     
  • 9lalika2019február17.17:36ÚjVálasz

    Kocka ur anno Artnert SOS-még esküje előtt!!!-kirugta,most meg-hetek,hónapok óta- sportért felelős-??-magasan fizetett alpolgármesterként sunyit a füben,mint a sz...
    El kell tünniük mind a város,mind a sport "vezetéséből" a lusta,felelőtlen,koncepció és valós szakmai tapasztalat nélküli lényeknek-végre!

     
  • 8salfai2019február17.17:35ÚjVálasz

    Most már úgy néz ki mintha készakarva ki akarnának esni. Őrjítő.

     
  • 7csabeszka2019február17.17:09ÚjVálasz

    A Diósgyőr nevesincs játékosokkal ér el úgy eredményt, hogy nekik a legalacsonyabb az értékük az egész NBi-ben és nem a Haladásnak!!!

    Hogy csinálja a Diósgyőr???? és mi miért nem utánozzuk őket?

     
  • 6Szup2019február17.15:11ÚjVálasz

    Pontosan fel kellene tárni a nyugat.hu-nak a Haladas fociklub tulajdonviszonyait és az a működés szempontjából pontosan mit is jelent. A városnak ki kellene lépni ebből az idióta pénznyelő-mosóból.

     
  • 5sala2019február17.13:28ÚjVálasz

    Azért már jó lenne hallani őszinte nyilvános nyilatkozatokat a tulajdonosoktól /a háttértől is.../, a város vezetőitől, az edzőktől, hogy miként juttatták ide a Haladást, a sokezer nézőt.
    Mellékesen ugyanezt várnánk el az agyonsztárolt önkritka nélküli Királytól. A M.kövesd elleni két bakijával együtt legalább 12 pontot vesztettünk miatta !
    Rózsa sokkal jobb kapus nála, a hibái ellenére.

     
  • 4zoll112019február17.12:55ÚjVálasz

    Hát gyerekek, nem tudok újat írni. Mindenbe egyetértek az előttem írókkal!!!!!!!

     
  • 3halfarkas2019február17.12:42ÚjVálasz
    Idézet: Tila
    Ott tartok, hogy lezárom a futballt és különösen az NB I-et (Szombathelyen ezt most nem nehéz).
    ...

    "Kimondhatatlan nevű játékosok, megjegyezni sem érdemesek, mert holnap mások jönnek."
    Ez nálam is kiveri a biztosítékot!
    Néztem a DVSC-FTC mérkőzést: mint ha a Debrecen egy vad idegen, külföldi csapattal játszana: a Fradiban 8 idegenlégiós és 3 magyar gyerek játszott, ráadásul hab a tortán, hogy még az edzőjük is külföldi - a "nemzet csapatában"... Horribilis pénzt kapnak és visznek ki az országból, minden érdemi produkció nélkül! Nem is értem, hogy mitől Nemzeti ez a bajnokság?
    A Fradi esetében talán megmagyarázható, hogy a külföldiek "zsenialitása" nélkül nem lennének elsők, no de a Hali ilyen nevesincs vendégek nélkül is ki tudna esni...

     
  • 2Tila2019február17.11:28ÚjVálasz

    Ott tartok, hogy lezárom a futballt és különösen az NB I-et (Szombathelyen ezt most nem nehéz). Ez a mocsok, huszadrangú zsoldosokra, korrupt vezetőkre épített képződmény ellendrukkert csinált belőlem. Kimondhatatlan nevű játékosok, megjegyezni sem érdemesek, mert holnap mások jönnek. Ők meg azt sem tudják hol vannak, megkockáztatom talán még az országot sem tudnák megmondani. Azt meg végképp nem, hogy mi az a Haladás. (Sajnos a többi sportágra is igaz. Ennyi, a markát tartó idegen soha nem volt...)

     
  • 1fgzb2019február17.11:12ÚjVálasz

    A Haladásnak úgy látszik nem ez a királyi útja. Jobban tennék ha felvennék a láthatósági mellényt és összeszednék a városban a szemetet. Kézen fogva a városvezetéssel. A kettő pont egyformán teljesít.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!