Győzelmet ért a Szőke-dupla

A már az NB I-ben is bemutatkozott támadó középpályás két góljával nyert a Kishali.
 
 
 
 
 

Győzelmet ért a Szőke-dupla

A már az NB I-ben is bemutatkozott támadó középpályás két góljával nyert a Kishali.

Az U19-es I. osztályú bajnokságban az MTK Budapest együttesét fogadta az Illés Akadémia-Haladás. Bánfalvi Attila a Molnár M. – Imre, Tiba, Derdák – Molnár T. – Kovács Z., Kovalovszki, Szőke, Tóth M., Kirják – Szántó tizenegyet küldte pályára. Hamar előnyt sikerült szerezni: egy egészen kiváló mélységi passz után Szőke Dániel vette át jól a labdát 20 méterre a kaputól. Rávezette a vendégek hálóőrére és remek ütemben lőtte el mellette a bal sarokba. A mezőnyben is ellenfele fölé nőtt a Kishali, így a szünetre megérdemelt előnnyel mehettek a zöld-fehérek.

A második félidőben aktívabb lett az MTK, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. A mieinknél érkezett Deéry, Szár és Bontó, de a játék képe nem változott. A győzelmet a 86. percben sikerült bebiztosítani. Egy a bal oldalra kidobott labda után tökéletes ütemben érkezett a beadás, Szőke Dániel pedig nyugodtan helyezett a kapu bal felébe, kialakítva a 2–0-s végeredményt.

A Kishali megérdemelt nyert és tapad továbbra is a dobogósokra. Az FTC 44 ponttal vezet, három ponttal van mögötte a Honvéd. Harmadik a Vasas 35 ponttal, negyedik a Kishali 33-mal, ám a vasiak két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint az angyalföldiek.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!