Ballagásra győzelem

Javuló helyzetkihasználásának köszönheti a három pontot az U19-es együttesünk.
 
 
 
 
 

Ballagásra győzelem

Javuló helyzetkihasználásának köszönheti a három pontot az U19-es együttesünk.

Tizedik mérkőzését játszotta csütörtök délelőtt az Illés Akadémia-Haladás U19-es csapata, az ellenfél a gyulai Grosics Akadémia volt. Kuttor Attila és Márkus Gábor a Molnár M. - Tiba, Horváth K., Keresztes, Mészáros D. - Kócsa, Tóth M., Szabó Á. - Soós, Garda, Könczöl tizenegyet küldte pályára. Alig telt el bő negyedóra és már kettő volt közte: két remek kontrát követően Könczöl Szilárd és Garda Géza góljaival tulajdonképpen el is dőlt a meccs.

Garda a kapufát is eltalálta (nagy kedvvel játszott a szélvész gyorsaságú játékos), ám szünetig már nem változott az eredmény. Annak ellenére, hogy nem a kétgólos előny tartására rendezkedett be a Kishali, egy kósza ellentámadás végén egy szerencsés góllal eggyel közelebb került a Grosics Akadémia. Ám, mielőtt esetleg vérszemet kaptak volna a vendégek, Garda Géza lépett ki a labdával a két középső védő között és a kapust átemelve pöcizett a hálóba, kialakítva már a 63. percben a végeredményt: a Haladás 3–1-re nyert.

Az egy mérkőzéssel többet játszó zöld-fehérek vezetik az alsóházat.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!