Tíz emberrel nyert a Kishali

A Diósgyőrt fektette két vállra a szombathelyi együttes.
 
 
 
 
 

Tíz emberrel nyert a Kishali

A Diósgyőrt fektette két vállra a szombathelyi együttes.

Utolsó hazai mérkőzését játszotta ma a Szombathelyi Haladás U19-es csapata: a DVTK-t fogadták a mieink. Kuttor Attila és Márkus Gábor a Molnár M. - Tiba, Horváth K., Keresztes, Tóth G. - Molnár T., Kőris, Szabó Á. - Garda, Soós, Könczöl tizenegyet küldte a gyepre, és sokáig nem is totojáztak a vasiak, hiszen a negyedik percben sikerült megszerezni a vezetést. Könczöl centerezését Garda juttatta a jobb sarokba. Végre nem volt gond a helyzetkihasználással, mert a 24. percben már kettő volt közte. Tóth Gergő szabadrúgása lepattant a sorfalról, azt Tóth erőből tette vissza, a 16-oson belül Keresztes átvette, óriási csellel leültette a bekket, majd a rövid felsőbe bombázott, 2–0.

Hét perc múlva egy szabadrúgásból közelebb jött a Diósgyőr, de a szünetig nem esett több gól. Alig telt el öt perc a második játékrészből, amikor a kapunk előterében Horváth Kevin sárga lapot érően szabálytalankodott: ez sajnos már a második volt, így 40 perc emberhátrány következett. Áttevődött a játék a mi térfelünkre, de a kontráinkban mindig benne volt a veszély, sőt, kaput eltaláló lövésünk nekünk volt több. Gól azonban nem esett, így a Kishali 2–1-re nyert.

Rosszabb gólaránnyal egyelőre második az alsóházban a zöld-fehér csapat.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!