Vörös Péter visszatért Szombathelyre

Igaz, csak egy futsalmeccs erejéig. Kislánya a mai napig nem felejtette el a Hali-indulót.

Üzbegisztántól Ausztriáig

A Haladás volt középső középpályása utoljára Karagandában viselhette a zöld-fehér mezt, hiszen a kazahsztáni Irtysh-kiejtés után Üzbegisztánba igazolt a játékmester. A közép-ázsiai kaland után játszott Kecskeméten és Szolnokon, majd Ausztriában is megmutatta magát. Most az NB II-ben szereplő Dunaújvárosban játszik, mellette pedig futsalozik. Vele beszélgettünk.

- Az Admiral-Haladás VSE nagy nehezen győzte le a Nagykátát, Te voltál a mezőny legjobbja, a technika semmit sem kopott.

- Köszönöm, örülök, hogy így láttad. Én is úgy érzem, hogy nincsen nagy különbség a 4-5 évvel ezelőtti Vörös Péter és a mostani között. Jó erőben vagyok, minden edzést végig tudtam csinálni az elmúlt időszakban.

- Pedig többször is voltál sérült.

- Amikor a Haladásban szerepelhettem, egyszer sem hiányoztam sérülés miatt, azóta azonban háromszor is komolynak mondható probléma miatt hagytam ki heteket. Először, még Ausztriában a térd-oldalszalagom szakadt el, majd Kecskeméten a bokaszalagom sérült meg, legutóbb pedig lágyéksérvvel műtöttek.

- Nem szabadott volna elmenni Szombathelyről!

- Egész pályafutásom alatt öszesen nem volt ennyi sérülésem, mint az elmúlt jó két évben. Nagyon szívesen gondolok vissza a szombathelyi időszakra: jó csapatunk volt, élmény volt pályára lépni mindig a Haliban. Most is figyelemmel követem a csapatot, Oross Marcival és Gyimesi Csabával is többször beszélek.

- Hogy vannak az ikrek?

- Köszönöm jól. Barna és Domos már három évesek és rokoni szál is köti őket Szombathelyhez, hiszen Barna keresztanyukája Kovács Eszter, a Viktória volt játékosa. A kislányunk, Róza, már öt éves és a Hali-indulót még mindig tudja kivülről! Ott volt a nyakamban, amikor az éremosztás volt a Rohonci úton és a Városházán.Ezek felejthetetlen élmények!

- Milyen együtt a futball és a futsal?

- A nagykátai futsalcsapat tulajdonképpen egy baráti társaság. Jól kezdtük a bajnokságot, de a kezdőcsapatból mindenki megsérült, elég komolyan. Most, hogy ismét összeálltunk, megvertük a Berettyót is és megszorítottuk a Halit is. Úgy tűnik azonban, ez most kevés lesz. A futalmeccsek hétfőn vannak, így nem ütköznek a nagypályás focival.

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

     

    Hirdetés
     
     
     
     

    Hirdetés