Böde két gólja Európa-bajnoki részvételt érhet

Guzmics Richárd és Király Gábor végig pályán volt a Feröer-szigetek elleni 2-1-nél.

Nagyon nehezen indult a mérkőzés. Lelkesedéssel nem volt baj, mentünk is előre, de Juhász rossz passzára lecsaptak a vendégek, és megszerezték a vezetést.

Az első félidőben nem találtuk a zárt védekezés ellenszerét, végig ott voltunk a kapujuk előtt, gól azonban nem született.

A meccs a szünetben dőlt el. Bernd Storck beállította Böde Dánielt és Németh Krisztiánt, pályán hagyta Nikolicsot, és máris indulhatott a "tánc".

Sorra alakítottuk ki a helyzeteinket. Jobban fociztunk, az a fránya gól azonban nem akart megszületni. Aztán Böde Dániel megrázta magát. Előbb fejjel, majd egy bődületes bombával vette be Nielsen kapuját.

A gólokra a feröerieknek már nem volt válaszuk, győzelmünk megérdemelt. Görögországban, akár legjobb csoportharmadikként is, egyenes ágon kijuthatunk a franciaországi Európa-bajnoksgra.

Magyarország - Feröer-szigetek
Böde kétszer jött. Galéria!
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!