Négy gólt kapott Király, de a válogatott még kijuthat az Eb-re

Kétszer is vezettünk Görögországban, de 4-3-ra kikaptunk a csoportkör utolsó meccsén.

Azzal, hogy a románok gyorsan eldöntötték Feröer elleni meccsüket, gyakorlatilag tét nélküli találkozóvá vált a görög-magyar. Ez a játékon azonban nem látszott.

A görögök feledtetni akarták hatalmas égésüket, a mienk pedig már a meccs előtt elmondták, hogy csak a győzelem az elfogadható.

Gyors gólt kaptunk, de még az első félidőben sikerült egyenlíteni Lovrencsics találatával. A második játékrész pedig igazi gólparádét hozott, sajnos, nem mi jöttünk ki jól belőle. 2-1-re, majd 3-2-re is vezettünk, de a teljesen széteső védekezésünket kihasználva a görögök egyenlíteni, majd fordítani is tudtak.

A vereség fájó, de hétfőn még kijuthatunk az Európa-bajnokságra.

A pireuszi találkozó lefújása után a mieink német szövetségi kapitánya, Bernd Storck azt nyilatkozta: a hajrában nem volt megfelelő erő a magyarokban.

– Meg akartuk nyerni a mérkőzést, mindent beleadtunk. Korán gólt kaptunk, de visszajöttünk a meccsbe. A szünetben hallottuk, hogyan alakul a feröeri meccs, de akkor is nyerni akarunk. Jó, élvezetes mérkőzést játszottunk, de sajnálatos módon az utolsó percekben elvesztettük. Az erőnlét is közrejátszott, nem tudom hibáztatni a csapatot. Szép, látványos gólokat szereztünk. Vigyáznom kell a csapatra, Gerának négy sárgája van, és figyelnünk kell, mert lehet, hogy pótselejtezőre kényszerülünk. Most már nem rajtunk múlik, de mi mindent megpróbáltunk. Sosem vagyok elégedett, amikor vesztünk. Jó megoldásokat láttunk, de a mérkőzés végén nem volt bennünk megfelelő erő. Egyenlő szinten küzdöttünk a görögökkel, de sajnos, pont nélkül távozunk – magyarázta Bernd Storck.

Görögország - Magyarország
Képek a mérkőzésről
Vágvölgyi Bálint

A 99. válogatott mérkőzésén négy gólt kapó Király Gábor elismerte: ezúttal csupán ennyi volt csapatunkban.

– Vereséggel búcsúztunk a sorozattól, de harmadikok vagyunk, amit a múlt mérkőzésen hajtottunk ki közösen a szurkolókkal. Ennyi volt bennünk, mindenki tisztában van a hibáival, a jövőben ezeket ki kell küszöbölni, hogy minél eredményesebbek tudjunk lenni. Eddig sem számolgattam, nekünk kell a pályán teljesítenünk. Meglátjuk, hogy a többiek hogyan szerepelnek. Ha szerencsénk van, akár legjobb harmadikként továbbjuthatunk. Mindig az előttünk álló mérkőzésre kell készülnünk – szögezte le Király.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!