Visszaszerezni az elveszített pontokat

Szombaton 18 órától az MTK otthonában vendégként lép pályára a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 14. fordulójában.

Szombaton este hat órától az MTK vendégeként lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga 14. fordulójában. Igazi rangadóra van kilátás, hiszen a kék-fehérek 22 ponttal a harmadik, a szombathelyiek 21 egységgel a negyedik helyen állnak. A zöld-fehérek két Videoton elleni hazai meccsen vannak túl, a bajnokin elért 1-0-s győzelem után szerdán a Magyar Kupa odavágóján 1-0-s vereség lett a vége. A Hali vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunknak nyilatkozott a kupameccsről, és az MTK elleni várakozásairól

- Szerdán az első félidőben nagyon egységes és összeszedett volt a csapat. Ilyen összeállításban még nem játszottak a fiúk, ennek ellenére nagyon jól teljesítettek, különösen az első játékrészben. Sajnos, nem sikerült gólt szereznünk. Martínez sérülésből érkezett vissza, és nyolc hét után ez volt az első mérkőzése, ez látszódott a teljesítményén, nem tudott annyit hozzátenni a támadójátékunkhoz, hogy az eredményes is legyen. Szerettük volna mindenképp úgy lehozni a találkozót, hogy ne kapjunk gólt, és legyen még több sanszunk a visszavágóra. Ez nem sikerült, mert egy hibánkat azonnal kihasználtak a Videoton játékosai. A csapat összeszedett volt, de hiányzott egy kicsi plusz, talán az említett sérülések miatt is. Örültem, hogy a fiatal Petró Balázs átesett tűzkeresztségen. Van még egy visszavágó novemberben.

- A MTK ellen ismét egy nagyon fontos rangadót játszunk - folytatta Mészöly Géza. - A harmadik fordulóban egy nagyon jó meccset játszottunk a kék-fehérek ellen, de sajnos a végén kiengedtük a kezünkből a győzelmet, a fővárosiak az utolsó másodpercekben tudtak egyenlíteni. A srácok nagyon motiváltak abból a szempontból, hogy az elveszített két pontot vissza kell szereznünk. Az elmúlt fordulókban egy nagyon erős MTK-t láthattunk, amely a tavalyi szezonhoz képest még támadóbban lép fel. Akár öt támadó is lehet majd a kapunk előtt. Mindenképp figyelnünk kell a Kanta József által vezérelt támadószekcióra.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Gosztonyi, Gaál B., Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!