Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Fontos lesz, hogy ki szerzi az első gólt

Szombaton délután az Újpestet fogadja a Haladás az OTP Bank Liga 17. fordulójában.
-----

Szombaton délután fél négytől az Újpestet látja vendégül a Rohonci úton a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 17. játéknapján. A zöld-fehérek a múlt hétvégén szezonbeli harmadik vereségüket szenvedték el a Paks vendégeként, így jelenleg a tabella ötödik helyén állnak. Az újpestiek a Honvéd otthonában nyertek 2-1-re, a hetedik helyen tanyázva mindössze 3 ponttal állnak a Hali mögött. A találkozó előtt a szombathelyiek tréner, Mészöly Géza nyilatkozott honlapunknak.

- Múlt hétvégén partnerei voltunk a Paksnak, és a helyzeteink is megvoltak. A hazaiak viszont gólt szereztek, helyzeteik nem voltak, de kétszer is betaláltak. A vereség néhány napig még bántott bennünket, de aztán feldolgozta a csapat, és azt látom a srácokon, hogy leszűrték a tanulságokat – kezdte Mészöly Géza. - A hátralévő négy hazai mérkőzésen abban bízunk, hogy a közönségünk a csapat mellett lesz, hiszen a szurkolók az elmúlt fordulókban is nagyon sok segítséget adtak, idegenben is. Nagyon bízunk abban, hogy ki tudjuk használni a hazai pálya előnyét. Elsősorban most az Újpestre koncentrálunk, szeretnénk ugyanolyan egységesen és eredményesen pályára lépni, ami az elmúlt hazai találkozókon jellemző volt a csapatra.

- Mindenképpen arra számítok, hogy mindkét csapat támadni és nyerni akar – folytatta a Hali trénere. - Izgalmas összecsapást várok, amelyen sok helyzetet láthat majd a publikum. Sok fog múlni a helyzetkihasználáson; például Pakson lehetett érezni, hogy aki az első gólt rúgja, az megnyerni a mérkőzést, ez most is fontos lesz. Itt azonban a vezetést szerző csapat nem dőlhet hátra, remélem, hogy ezek mi leszünk, és nem dőlünk hátra. Lehet azt mondani, hogy mindkét együttes jó formában van, és az elmúlt fordulókat tekintve gólra törően játszik. Izgalmas meccsre számítok, és nagyon bízom a Haladás szurkolóiban, hogy ott lesznek a csapat mellett.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Gosztonyi, Gaál, Halmosi.

Korábban a trinidadi csatár, Jonathan Ricardo Glenn, a héten pedig a Tatabánya játékosai, az argentin Sergio Agüero és a ciprusi Pelagis Georgius vett részt próbajátékon a Haladásnál. Mészöly Géza róluk is beszélt.

- Nem hamarkodnám el a véleményformálást, hiszen a döntés is csak pár hét múlva esedékes. Mondtam Agüerónak, hogy a neve nagyon jól cseng függetlenül attól, hogy semmi köze a Manchester City támadójához. Ennek ellenére megvan benne az argentin kreativitás, ami azért jól néz ki. Nehéz eldönteni ilyen rövid idő alatt, hogy mire elég ez a képessége. Az abszolút látszik, hogy egy kreatív és ügyes játékosokról van szó. Érzésem szerint a ciprusi belsővédő kevés lesz ahhoz, hogy nálunk ragadjon. A külföldinek egyértelműen jobbnak kell lennie a magyarnál, ezt még nála nem érzem. Igazából Agüero az, aki letette a névjegyét ebben a pár napban. A trinidadi próbajátékos sajnos nem játszott azon a két válogatott mérkőzésen, amitől sokat vártunk volna. Egyetlen percet sem töltött a pályán sem Guetamala, sem USA ellen. Testközelből láttuk, hogy egy szimpatikus srác, aki hamar be tud illeszkedni, viszont jó lett volna, hogy teljes mérkőzéseket lássunk. Ez nem történt meg, úgyhogy a ranglistán egy kicsit ő most hátrébb csúszott. Nem valószínű, hogy a Haladáshoz kerül, de majd meglátjuk, ez még nem száz százalék.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra