Az elhalasztott forduló nem ugyanaz, mint az elhalasztott mérkőzés.
A Debrecen 2-2-t játszott a Haladás otthonában. A vendégeknél pályára lépett Adamo Coulibaly, akinek a játékengedélye az MLSZ adatbankja szerint november 12-től érvényes ismét, a meccs eredeti időpontja viszont november 7. volt, ezért látszólag nem is nevezhették volna a tapasztalt francia csatárt.
Bár a szabály valóban úgy szól, hogy annak van játékjogosultsága, aki a mérkőzés eredeti időpontjában a csapat igazolt, és játékengedéllyel rendelkező labdarúgója volt, de mivel ez elhalasztott forduló volt – nem pedig elhalasztott mérkőzés –, ezért úgy kell tekinteni, mintha ez lett volna az eredeti időpont - írja a Rangadó.hu
A versenybizottsági döntésben is az szerepelt, hogy az MLSZ központilag halasztotta el a fordulót a válogatott miatt.
Adamo Coulibaly
sport365.com
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.