Szoros meccsen végül pont nélkül maradt a Haladás

A Mészöly-csapat megszorongatta a bajnok Videotont, de kikapott Felcsúton.
A Videoton edzője a kezdőcsapatba rakta Tischler Patrikot, a kapuban pedig a sérült Danilovics helyén Kovácsik kezdett. Mészöly Gézának is voltak hiányzói, Jagodics Márk és Fehér Zoltán sem játszhatott. A Haladás a szezonban eddig már kétszer legyőzte a Vidit, volt miért törlesztenie a piros-kék együttesnek.

A 10. percben már meg is kezdték a törlesztést, igaz, ehhez a Haladás-védelem is kellett: Oliveira alighanem maga is meglepődött, mennyire üresen fordulhatott be a kapu elé egy szöglet (!) után, de ha már így adódott, az ötösről kilőtte a jobb sarkot. Ez volt az idei bajnokságban az első Vidi-gól a szombatehlyiek kapujában.

A Haladás kissé aktivizálta magát, de a hét közben a Magyar Kupából búcsúzó fehérváriaknak nem kellett túlságosan izgulniuk. Tischler Patrik viszont ziccerbe kerülhetett volna, ha át tudja venni Pátkai passzát, majd Király Gábor mutatott be bravúrt Nego közeli lövése után. A Haladás csak blokkolt lövésekig jutott a szünet előtt, a Vidi vezetése nem forgott veszélyben.

A második félidő enyhe Haladás-fölénnyel indult, ám szögleteken kívül semmire nem jutottak a vendégek. Egészen a félidő 20. percéig, amikor egy gyors kontra végén Sasa Popin érkezett jól Kovalcsik kapuja elé és közelről kiegyenlített. Horváth Ferenc azonnal kettős cserével reagált, érkezett Sejben és Feczsein - és rögtön az újabb fordulat, a 70. percben ugyanis büntetőhöz jutott a Videoton.

Ezúttal is bevette a Haladás a bajnok kapuját
Vágvölgyi Bálint

Ismét egy ki nem kényszerített hibát követett el a Haladás-védelem, Stopira bedobása után Popin kezezése miatt fújta be a 11-est Vad II. A pár perce pályán lévő Feczesin ezúttal túljárt Király Gábor eszén, nem úgy, mint a szombathelyi találkozón, erősen a bal sarokba lőtt, ismét vezetéshez juttatva a bajnoki címvédőt.

Negyedórával a vége előtt kis híján megint egyenlített a Haladás, Batarelo jó 25 méterről majdnem kettétörte a keresztlécet egy hatalmas lövéssel. Mészöly Géza az utolsó tíz percre Halmosi Pétert is pályára küldte. A 86. percben viszont a fehérváriak cserejátékosa, Sejben előtt adódott lehetőség, de egy kifejelt labdát fölé lőtt. A Haladás próbálkozott, a hosszabbításban egy szögletnél Király Gábor is felment fejelni, de hiába - a Videoton megőrizte előnyét, és először a bajnokságban legyőzte a Szombathelyt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!