Mészöly: Van a csapatban akarat, hogy kimásszon a gödörből

Szombaton 18:30-tól a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára a Haladás az OTP Bank Liga 28. fordulójában.

Szombaton este fél héttől a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepel a Szombathelyi Swietelsky-Haladás az NB I-es labdarúgó bajnokság 28. játéknapján. A zöld-fehérek az utóbbi három fordulóban csupán egy pontot szereztek, így visszacsúsztak a tabella hetedik helyére. A Hali vezetőedzője, Mészöly Géza honlapunknak elmondta, hasznosan telt az elmúlt két hét a csapat számára, ezért bizakodva várja a kiesés ellen menekülő felcsútiak elleni bajnokit.

- Nagyon hasznosan töltöttük az elmúlt két hetet. Nem csupán az edzések tekintetében, ugyanis más közös programjaink is voltak, amik kicsit kizökkentették a játékosokat a megszokott hétköznapokból – kezdte Mészöly Géza. - Természetesen mindig a következő meccsre koncentrálunk, de látni kell, hogy hét mérkőzés következik nagyon rövid idő alatt. Különösen a következő három mérkőzés határozhatja meg a pozíciónkat a bajnokság végére. Készülünk most a Puskásra, de ugyanolyan fontos számunkra egyből a következő Vasas, és utána a Békéscsaba elleni meccs. Az elmúlt két hetet egy kicsit erőgyűjtésre használtuk, hogy a következő három mérkőzés nagyon jól sikerüljön.

- Mindenképp mondhatjuk, hogy az elmúlt fordulókban hullámvölgybe került a csapat, főleg az utolsó két összecsapáson, ahol ugye nem sikerült pontot szereznünk – folytatta a Hali trénere. - Ezeket megelőzően érzésem szerint rendben volt a játékunk. Az Újpest elleni döntetlen során is meg lett volna a győzelmi lehetőségünk, ha a mi vezetésünk után sikerül a második találatot bevinni. A csapatban megvan az akarat, amivel ki tudunk jönni a hullámvölgyből, és ehhez szükség van minden egyes játékosra. Érzésem szerint a Puskás Akadémia nagyon stabil védekezésből fog kiindulni, de egyértelmű, hogy hozzánk hasonlóan a felcsútiak is győzelemre fognak játszani. Éppen ezért egy érdekes találkozó sülhet ki a holnapiból.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Schimmer, S. Wils, Jánvári, Bosnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M. – Gaál, Williams, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!