Balaci érkezik, Miclea nem

Felemás eredménnyel zárult a Lombard FC Haladás vezetőinek romániai látogatása.

Kezdjük a jó hírrel: Valeriu Balaci két és fél évre a Lombard FC Haladáshoz szerződik. S, hogy miért is jó hír ez a szombathelyi szurkolóknak? Nos azért, mert a román másodosztályban szereplő Tricotaje Ineu együttesében futballozó csatár az elmúlt fél szezonban tizenhárom gólt szerzett. Emellett a futballista korábban szerepelt a román első vonalban is, és itt hetvenhárom fellépésén tizenkilenc találatot jegyzett. A huszonkilenc esztendős támadó Bozsik Péter szerint erősítést jelent a korábban gólínségben szenvedő Lombard FC Haladásnak.
Miclea viszont nem lesz a zöld-fehérek futballistája, mivel a két klub nem tudott megegyezni egymással.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!