A tegnap esti budapesti ünneplés után ma már Szombathelyen, a városházán volt jelenése Guzmics Richárdnak, Király Gábornak és az Európa-bajnokságon nyolcaddöntőbe jutó magyar labdarúgó-válogatott gyúrójának, a szintén szombathelyi Fehér Józsefnek.
A munkatársunkat a polgármester irodájába nem engedték be, pedig nagyon szerettünk volna egy közös fotót a város első emberével és a játékosokkal, így a folyosón kaptuk lencsevégre a játékosokat.
Azt, hogy Király Gábor megkapja díszpolgári címet, a Nyugat.hu már reggel megírta.
Nem adjuk fel
Annak ellenére, hogy az ország együtt ünnepli az Eb-hősöket, Szombathelyen sikerült ismét politikai kérdést csinálni mindenki közös ügyéből. Mert a mai eseményt előbb megpróbálták eltitkolni a vasi média egy része elől, majd munkatársunknak füllentették azt, hogy nem sajtónyilvános az esemény. Ennek ellenére voltak "szerencsések", akik jelen lehettek.
Inkább szeressük egymást gyerekek! :)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!