Új igazolásokkal a címvédő ellen

Szombat este a Ferencváros vendégeként lép pályára a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga nyitófordulójában.

Szombat este a címvédő Ferencváros vendégeként szerepel a Swietelsky-Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 2016/17-es kiírásának nyitófordulójában. A szombathelyiek kerete jelentősen átalakult, több játékos is érkezett, de a felkészülési időszak felemásra sikerült. Mészöly Géza együttesének a bajnok Fradi ellen sem könnyű lesz dolga, még úgysem, hogy Thomas Doll legénysége szerdán BL-selejtezőt játszott Albániában.

- Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros a legerősebb összeállításában fog pályára lépni, Thomas Doll senkit nem fog pihentetni, hiszen címvédőként jól akarják kezdeni a bajnokságot. A Groupama Arénában szépszámú közönség várható, és remélhetőleg Hali-drukkerek is érkeznek, ami mindig fontos számunkra. Erős ellenféllel találkozunk a nyitófordulóban, de bízom benne, hogy a tavalyihoz hasonló egységes csapattal tudunk kifutni a pályára. Szervezett, jól védekező csapat benyomását akarjuk kelteni, amelyet azért bátorság is jellemez. Kisebb sérülések miatt lesznek hiányzóink, valamint a játékengedélyekre is még várni. Remélhetőleg szombat estig minden rendben lesz.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Polgár K., S. Wils, Jagodics, Bosnjak – Overgoor, Iszlai, Németh M. – Rácz B., Calvente, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!