Ideális körülmények között a Hali

Hétfőn este érkeztek meg Törökörszágba Somfalviék. A körülmények ideálisak, este kilenckor tizenöt fokot mutatott a hőmérő higanyszála.

Ideális körülmények között készülhetnek a bajnoki rajtra a zöld-fehérek. A hosszú utazás után este érkezett meg Side-be a Lombard FC Haladás különítménye. Kedden már tréningezett is a gárda, amely az első törökországi edzőmeccsét csütörtökön fél négytől, a macedón Cometal Skopje ellen vívja. Pénteken újra meccsel a Bozsik-legénység, háromnegyed kettőtől az orosz élvonalbeli Alcron lesz Illésék ellenfele. Vasárnap kettőtől a tavalyi jugoszláv bajnokkal, az Obiliccsel mérkőzik meg a Lombard FC Haladás. Kedden és csütörtökön újabb felkészülési találkozók várnak a szombathelyiekre, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kikkel mérik össze tudásukat Somfalviék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!