Nyártól ismét tizenhat csapatos lesz a magyar bajnokság
élvonala, döntött a liga elnöksége. Az NB/I B első négy helyezettje automatikusan
feljut az első osztályba, az ötödik és a hatodik helyezett pedig osztályozót
játszik az NB/I utolsó két csapatával.
Örülünk a döntésnek, mi a kezdetektől ezt a verziót támogattuk fogalmazta
meg véleményét Illés Zoltán, a Lombard FC Haladás klubigazgatója.
Egyfelől sokkal érdekesebb lesz a pontvadászat, hiszen a jelenlegi rájátszásos
rendszerben sok csapat számára érdektelenné vált a bajnokság. Másrészt fontos,
hogy a nagy közönséggel rendelkező vidéki futball-bázisok újra az élvonalban
szerepelhetnek mondta Illés Zoltán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!