Williams a dobogóra lőné a Haladást

Három forduló után mindössze két pontja volt az OTP Bank Ligában tavaly ötödik helyezett Haladás együttesének. A szombathelyiek azóta viszont négy győzelmet arattak zsinórban, melynek köszönhetően jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán. A zöld-fehérek sikereiben elévülhetetlen érdemei vannak a januárban igazolt David Joel Williamsnek, aki már négy találatnál jár a bajnokságban. Az egyszeres ausztrál válogatott csatár a Rangadónak adott interjút.

– Hogyan értékeli a legutóbbi, Paks elleni sikert? Mi volt a győzelem kulcsa?

– A Paks elleni meccs egy nagyon kemény csata volt. Az ellenfél jobban kezdett, de tudtam, hogy erősebbek vagyunk mentálisan és fizikálisan is. Nagyszerű, hogy egy hét leforgása alatt három győzelmet is elkönyvelhettünk – kezdte érdeklődésünkre David Joel Williams, a Haladás ausztrál légiósa.

Williams a DVTK-nak lőtt gólját ünnepli
Vágvölgyi Bálint

– A Hali nem kezdte jól a bajnokságot, de azóta már négy mérkőzést nyertek zsinórban. Mi változott az első három fordulóhoz képest?

– Úgy látom, hogy jóval direktebben, támadóbban léptünk fel az elmúlt négy találkozón. Ezáltal több helyzetet tudtunk kialakítani, így több gólt szereztünk és nyertük a meccseket. Nagyon sok minőségi játékos szerepel a csapatunkban, és úgy gondolom, hogy az elmúlt négy mérkőzés ezt meg is mutatta. Bízom benne, hogy még tovább tudunk fejlődni, és az előző szezonnál is sikeresebbek leszünk.

– Mit gondol, mi a Haladás legnagyobb erőssége?

– Rengeteg tapasztalt, rutinos játékosunk van, akik velem egyetemben már sok-sok meccset játszottak karrierjük során. Király, Halmosi, Iszlai és Bosnjak is ilyen, ami nagy segítség a csapatnak abban, hogy egyes meccsszituációkat úgy kontrolláljunk, ahogy más csapat esetleg nem képes.

A teljes interjút a Rangadó.hu-n tudják elolvasni. Klikk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!