Játszani akarnak a fiúk – Bozsik Péter nehezen tudja már visszafogni a futballistákat

Mint elmondta: havas idő ide, rossz talajú pálya oda, a fiúk már mindenképpen játszani akarnak.

Amióta hazatért Törökországból a Lombard FC Haladás, nagypályás edzést alig-alig tudott vezényelni Bozsik Péter. A tréner szerint most már mindenképpen túl kellene esni a nyitófordulón.

- Több hete teremben gyakorolunk, és bizony érzem a fiúkon, hogy nagyon hiányzik nekik a játék. Éppen ezért úgy látom, hogy most már túl kellene esni a bajnoki nyitányon. Mondom ezt annak ellenére, hogy a pályaviszonyok irreálissá tehetik a mérkőzést eredményét. Legfrissebb információink szerint a Hungária körúti pályát vastag hótakaró fedi, így tehát az is könnyen elképzelhető, hogy Ábrahám játékvezető nem játszatja le a találkozót – mondta a Lombard FC Haladás vezetőedzője, aki sokakkal ellentétben nem gondolja úgy, hogy a zöld-fehérek soros ellenfele alaposan meggyengült volna a téli szünetben.

- A tavalyi bajnok komoly játékerőt képvisel, és a Hungária körúton folyó szakmai munka alapján kijelenthető, hogy masszív együttest dirigál Egervári Sándor. Igaz, hogy több meghatározó játékos is eligazolt az MTK-tól, de ez szerintem csak annyit jelent, hogy rövidebb lett a fővárosi gárda kispadja. A hazai pálya előnye is mellettük szól, így a mérkőzés esélyesei Komlósiék – jellemezte az ellenfél gárdáját Bozsik Péter, aki úgy látja: a télen megerősített kerettel reális cél a pontszerzés a Hungária körúton.

- Ponttal, de inkább pontokkal szeretnénk hazatérni a fővárosból. A keretben Coterán kívül mindenki egészséges, így a Tóth – Kaj, Lőrinc, Seper, Tóth P. – Kincses, Czeglédi, Illés, Róth – Tüske, Balaci összeállításban kezdünk a szombat esti meccsen – mondta végül Bozsik Péter.

Az MTK-ban Rednic sérülés, Torghelle pedig eltiltás miatt nem léphet pályára a Lombard FC Haladás ellen. A fővárosiak tervezett kezdőcsapata: Végh – Komlósi, Juhász, Pusztai, Füzi – Zavadszky, Jezdimirovics, Jancic, Rósa – Lengyel, Silva.

A találkozó játékvezetője Ábrahám Attila lesz. A meccs szombaton este hat órakor kezdődik a Hidegkuti stadionban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!