Tegnap húsz-harminc centiméteres hótakaró fedte a
Rohonci úti pályát. Ma, vagyis szerdán délelőtt a Haladás ifjabb és
"öregebb" játékosai hólapátot ragadtak, és nekiláttak megtisztítani a
pályát. Ám lehet, hogy hiába dolgoznak a fiúk.
A meteorológusok előrejelzése szerint csütörtökig számíthatunk hóra, utána pedig felmelegedés várható, sok esővel.
Ha pedig beigazolódnak ezek a jóslatok, úgy könnyen előfordulhat, hogy Dubraviczky
játékvezető nem engedi lejátszani a szombat esti bajnoki találkozót a Rohonci úti
stadionban.
Illés Zoltán, a Lombard FC Haladás klubigazgatója kissé borúlátó a hétvégi
mérkőzés megrendezésével kapcsolatban.
- Mindent megteszünk azért, hogy bajnoki mérkőzést játszhassunk szombaton! Ám a
pálya jelenlegi állapotában nem alkalmas a mérkőzés megrendezésére: hiába
tisztítjuk meg a hótól, a vastag hó alatt nagyon laza a talaj. Kevés az esélye
annak, hogy játszani tudjunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!