Nem elég, hogy a Haladás súlyos vereséget szenvedett Sopronban, a mindössze három percre pályára lépő Némethy László súlyos sérülést szenvedett.
Nem elég, hogy a Lombard FC Haladás súlyos
vereséget szenvedett Sopronban, a bajt tovább tetézte, hogy a csereként pályára lépő, s mindössze három percet futballozó Némethy László súlyos sérülést szenvedett.
Illés Zoltán klubigazgatótól megtudtuk: Némethy László műtött térdében újra elszakadtak a szalagok, így a középpályást újra meg kell operálni. Az orvosi beavatkozás szerdán lesz, mivel a játékos egyelőre kisebb megfázással bajlódik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!