A hétfőn délután kinevezett szakmai igazgató kedden délelőtt már meg is tartotta első edzését a Rohonci úton. A tréner aki korábban a Vasasnál, a Tatabányánál, valamint Pécsen dolgozott először a játékosokkal diskurált, majd edzést vezényelt Somfalviéknak.
Nagyon pozitívak az első benyomásaim foglalta össze első élményét a szombathelyiek vezetőedzője.
A gárdának vázoltam szakmai elképzeléseimet, és úgy látom, jól vették mondandómat. Az első edzésen szorgalmasan dolgoztak a fiúk, ezt bizonyítja, hogy senkit sem kellett megbüntetnem. Persze, nagymértékben nehezíti a munkánkat, hogy nem tudunk jó pályán készülni. Mindez azonban csak részletkérdés, a legfontosabb feladatunk az, hogy vasárnap legyőzzük a ZTE-t hangoztatta Tóth Bálint, akitől megkérdeztük azt is, hogy a Bozsik-érában mutatotthoz képest mennyiben változik majd a Lombard FC Haladás taktikája.
Ezt majd a Zalaegerszeg elleni meccsen meglátják a szurkolóink, nem szeretném felfedni lapjaimat így a tréner, aki az elkövetkezendő napokat a kemény edzések vezénylése mellett - elsősorban információgyűjtéssel tölti.
A játékosokkal négyszemközt is beszélni szeretnék, nagyon fontosnak tartom, hogy ők mit gondolnak a csapat szerepléséről. Az elkövetkezendő napokban reményeim szerint sok fontos információval gazdagodom, amelyeket ittlétem során kamatoztatni tudok mondta végül a Lombard FC Haladás hétfőn kinevezett szakmai igazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!