Vadonatúj csatársor

Pekovics és Kozmor alkotta a kedd délutáni, Püspökmolnári elleni edzőmeccsen a Haladás csatársorát. A végeredmény 4-1 lett.

A megyei első osztályban vitézkedő Püspökmolnári ellen játszott edzőmeccset a Lombard FC Haladás. A zöld-fehérek a Tóth – Farkas, Jagodics, Lőrinc – Kincses, Somfalvi, Bucuroaia, Illés, Róth – Pekovics, Kozmor összeállításban léptek pályára.
A szombathelyi ékpárról annyit, hogy Pekovics korábban már szerepelt a Lombard-ban, igaz, a támadó akkor még a Tatabányát erősítette. Vírusos megbetegedése miatt hosszú időt kihagyott, két hete érkezett a vasi megyeszékhelyre, és azóta együtt készült a csapattal. Az edzőmeccsen kimondottan jól játszott a hórihorgas, erős testalkatú csatár, aki – legalábbis a szurkolók egybehangzó véleménye szerint – akár pályára is léphetne a Győr elleni bajnokin.
Kozmor Ákos tizenhat esztendős. A fiatal tehetséges játékos góllal vétette észre magát a felkészülési találkozón. A szombathelyiek gólszerzői: Pekovics, Illés, Róth és Kozmor voltak.
A Lombard FC Haladással kapcsolatos további információ, hogy a szombat esti, kiesési rangadón nem szerepelhet Tüske Roland és Szabó Zoltán, ugyanis mindkét futballista begyűjtötte a harmadik sárgalapját Békéscsabán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!