Rendkívül kapós az átigazolási piacon a román CSMS Iasi magyar légiósa, Bőle Lukács. A 26 éves, kaposvári nevelésű középpályás az őszi szezonban 17 bajnokin hat gólt és két gólpasszt jegyzett a román élvonalban, és klubja korábban már elismerte, hogy elutasított egy DVSC-től érkező ajánlatot. Az Iasi elnöke ugyanis kevesellte a debreceniek által kínált összeget a nyáron lejáró szerződésű játékosért. Bőle azonban az is elárulta a Rangadó.hu-nak, hogy melyik másik NB I-es csapat kereste.
- A Haladás minden átigazolási szezonban érdeklődik, beszélni is szoktam velük, hogy mi az aktuális helyzet, és a szombathelyiek nagyon szeretnének. Úgy tudom, hogy a DVSC mellett a Haladás volt a csapat, amelyik konkrét ajánlatot is tett értem – mondta Bőle Lukács, akinek piaci értékét 600 ezer euróra taksálja a Transfermarkt.
A teljes beszélgetést itt találod. Klikk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!