Tudnivalók a Lombard FC-Haladás utolsó hetéről

Milyen előkészületek folynak a nyíregyházi találkozó előtt?

Indul busz

Szurkolói szempontból a legfontosabb tény: lesz busz az idegenbeli találkozóra. Illés Zoltán és a szurkolók képviselői között lefolyt beszélgetés után a klubigazgató közölte honlapunkkal, hogy a futballklub az összköltéségek 50%-át állja. Mivel a rendezői gárda a többi kiadást fedezi, így azok, akik szeretett csapatunkat az ország keleti végébe is elkísérnék a következőt kell tenniük:
Jelentkezni a III. Félidő söröző-borozóban lehet, 1.000 Ft-ot kell lefizetni. Ezt azért kérik a szervezők, hogy ne forduljon elő az, hogy valaki feliratkozik, de az induláskor mégsem lesz ott. Ezt az összeget a szervezők Nyíregyházán a jegyvásárlásra fogják költeni. Azaz: a szurkolók a klubnak és a rendezői gárdának köszönhetően ingyen utazhatnak szerdán!

Kezdési időpontok

A klubok megállapodása értelmében a június 2-i, szerdai találkozó kezdési időpontja 17:30, míg a szombati, Rohonci úti visszavágóra 19:30-kor kerül sor.

Bérletek, jegyek

A szombati, hazai találkozóra minden bérlet, és kedvezményes belépésre jogosító jegy érvényben lesz.

Játékosok

Nagyon kapósak voltak a Lombard FC-Haladás játékosai a következő hétre, azonban ők minden idegszálukkal az osztályozóra készülnek. Vácra hívták Jagodics Zoltánt, és IIlés Bélát, ahol a 10 éve bajnokságot nyert hazaiak az 1994-es válogatottal játszanak. Szűcs Mihály és Jagodics Zoltán pedig ferencvárosi emlékmérkőzésre kapott meghívót, de a játékosok szeme előtt most csak és kizárólag a szerdai, nyíregyházi mérkőzés lebeg.

Kaj András június 4-ére a csapat összetartásáról eltávozást kapott a szakmai igazgatótól. Tóth Bálint azért engedte el a jobb oldalon, és a középpályán is bevethető játékost, mert Kajszi államvizsgázni fog Székesfehérváron. Második diplomáját szerezheti meg Kaj a Testnevelési Főiskola gyógytestnevelő szakán. Ezúton is egy kalappal...

Akik biztosan nem játszhatnak Nyíregyházán

Lőrincz Antal, akit Székesfehérváron kiállított a játékvezető; valamint Valeriu Claudiu Balaci és Sorin Ciprian Bucuroaia, akikkel a Lombard FC-Haladás május 28-án szerződést bont.

Program

Szombaton két edzést vezényel Tóth Bálint, vasárnap délelőtt pedig azok tréningeznek, akik sérülés miatt a héten kevesebbet voltak a pályán. Hétfőn edzés után indul a csapat az ország keleti felébe, hiszen szerdán a Nyíregyháza Spartacus FC ellen vívja az osztályozó első mérkőzését a Lombard FC-Haladás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!