Az év utolsó meccse következik

Győzelemmel – no és a bennmaradással - búcsúzna közönségétől a Lombard FC-Haladás

A nyíregyházi mérkőzést követően visszatért hajdúszoboszlói szállására a csapat, ahonnan csütörtök délelőtt indultak vissza Vasba. Szombathelyi edzés után Bükre mentek a fiúk (mondhatni, hogy a "bevált" edzőtáborba), és egészen szombatig együtt is maradnak és készülnek az osztályozó második felvonására.

Tóth Bálint szeretné a Nyíregyházán győztes formációnak bizonyuló szerkezetet a pályára küldeni. Kaj és Rajos rengeteget dolgoztak a középpályán, nagyon sok labdát szedtek össze és, ha kellett időben faultoltak, megakadályozva a nyírségi támadásokat. Kaj Andrásról kell a következőt megemlíteni: nem csak játékintelligenciájával tűnik ki, hanem csütörtökön Székesfehérváron államvizsgázott, méghozzá sikeresen! Ezúton is gratulálunk, és Kajszi ezzel a gyógytestnevelői diplomával már kétdiplomás profi labdarugónak vallhatja magát!

A belső középpályáról baloldalra kikerült Somfalvi Csaba, aki ezt a feladatkört is remekül oldotta meg (a sokszor említett Győri ETO elleni kiállítás után két meccset kellett kihagynia Soninak, ám azóta egyértelműen húzóembere az együttesnek) és az ő gólja döntötte el az osztályozó első találkozóját is. Nem lehet elégszer dicsérni a két belső hátvédet: Jagodics a megszokott rutinjával akadályozta meg a nyírségi támadásokat, Farkas pedig a gólvonalról való mentése mellett sokszor olyan megoldást választott, ami után vastapssal jutalmazta őt a szombathelyi publikum.

Bede Ferenc nem volt rest figyelmeztetéseket osztani a szombathelyienek, ám a sok beszedett sárga lap ellenére senki sem pontozódott ki. (Erre Szabó Zoltánnak és Venczel Balázsnak lett volna "esélye", de a jobbszélső nem szabálytalankodott sárgát érően, Venczel pedig nem lépett pályára.) Ha valamelyik szombathelyi esetleg szombaton szedné össze a harmadik lapját, akkor azok törlődni fognak, azaz a következő bajnokságot mindenki tiszta lappal kezdi.

A Bükön együtt készülő keretből fogja Tóth Bálint szakmai igazgató a kezdőcsapatot kijelölni: Tóth I., Balogh T., Rózsa D. - kapusok, Szűcs, Jagodics, Farkas, Lőrincz, Seper, Tóth P., Róth, Somfalvi, Rajos, Kaj, Szabó Z., Illés, Tüske, Kincses, Schimmer, Venczel, Kozmor.

A mérkőzés június 5-én, szombaton este 19.30-kor kezdődik a Rohonci úton

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!